Küzdősport - Apaszemmel

Annak ellenére, hogy kamaszok, semmi sem jöhet közbe, ha edzés van. Ami számomra nagyon fontos, mert tudom, hogy jó helyen vannak, jó emberekkel. A kendócsapatban például, aki hármasokat visz haza a suliból, az nem mehet edzésre! Bencét pedig több mint egy éve elkíséri az öccse is, aki mostanra letette a vizsgát páncélra és teljesen beépült a csapatba. A nagyobbak segítik az edzéseken, otthon a bátyja gyakorol vele és a versenyeken pedig ő öltözteti. Senki sem kérte erre, hanem magától és láthatóan szívből teszi. Az egész egyesületi légkörre jellemző a segítőkészség, az összetartás, illetve a nagyobbak iránti tisztelet. Ezek pedig a világból kiveszni látszanak, mert az iskolában sajnos csak a teljesítményt osztályozzák, és nagyon kevés az a pedagógus, aki jó közösséget tud kovácsolni egy osztályból, pedig ez nem pénz kérdése. Tisztában vagyok vele, hogy nagy lelkierő kell hozzá, mivel a világban egyre inkább az ego válik fontossá, nem pedig a közösség. Egy jól motivált amatőr sportklub, táncegyüttes, vagy bármilyen közösség egy kamasz számára nagyon sokat tud adni.

Az én életemben a néptánc volt ez a meghatározó közösség. Ami teljesen véletlenül talált rám, mivel a bérházunknak közös volt az udvara a későbbi általános iskolámmal, ahol történetesen énekzene-néptánc tagozatra vettek fel. Szüleim sohasem zenéltek és nem is táncoltak, nekem mégis az egész életemet meghatározta, pedig sosem abból éltem. Olyannyira, hogy mára kizárólag csapatban tudok dolgozni.

Apám mindig azt mondta, hogy egy dolgot nagyon köszön ennek a közegnek és a mestereinknek, hogy minket összefogtak és folyamatosan motiváltak a legnehezebb kamaszkorban is, és ezért nem az utcán töltöttük a tinédzserkorunkat. Hát hasonlóan érzek én is a fiaim kapcsán, inkább egy jó társaságban küzdjenek egymással, hiszen a külvilággal ráérnek még küzdeni eleget.

És hogy mit gondol minderről Anya, azt elolvashatják itt!