Kemény vagy

Hisz idővel az előbbi két természeti jelenség a rendíthetetlennek vélt anyagot is kikezdi! Akkor meg? Sajna, hogy az emberi türelem ily véges, önmagával szemben leginkább; monolitként beleállnod egy konfliktusba maga a bátorság netovábbja, állítólag. Pedig felettébb leegyszerűsített, ha nem is fesztelen reakciója ez a vélt, vagy valós szuverenitásod elvesztése feletti félelmednek. Mondhatni gyávaság, avagy minden mindegy, csak mozdulnod ne kelljen. Ajjaj. 
Miért válunk efféle "karakán héroszokká", szinte kivétel nélkül mind? Nehéz sors, nehéz történelem, avagy az élet kemény iskolája - illik magyarázni a bizonyítványt, akár közhelyek sokaságával, viszont szüntelen... Mert valóban nem könnyű kenyér a szocializáció, akárhogy is!

Úgy a társadalom, mint az egyén szintjén. Elég figyelnem porontyaim fejlődését, miként is ötvöződnek majd hozott és tanult képességeik személyiségük olvasztótégelyében? Nem irigylem őket, hát még magamat, midőn a sűrűsödő csatározásokban egyre gyakrabban fedezem fel önnön gyermekkorom kihívásainak emlékeit. Tökösen helytállni, ez volna minden családfő álma! Így elsősorban tenmagam kell fegyelmeznem, miszerint a motivációnak szánt permanens buzdítás, hergelés, felbujtás, ne adj Isten uszítás mellett és helyett, néha az elkerülhetetlen kompromisszumok jelentőségét is elmagyarázzam, még ha rövidtávon ugyancsak életszerűtlennek tűnő példázatokkal.

És akkor mi van? Pofonok apukám; kicsik, nagyok felváltva, de kétségtelenül egyre húzósabbak! A kölykök állják a sarat rendesen, legalábbis reménykedem, miközben tagadhatatlanul kérgesedik gyermeki lelkük a feltétel nélküli elfogadás lehetetlenségével szembesülve. Mert feltétel az mindig lesz, ráadásul más és más, permanens disszonanciájaként bármely tanításnak...

Úgy az egyén, mint a társadalom szintjén. Elég figyelnem környezetem fejlődését, hogy miként is ötvöződnek hozott, tanult képességeink közösségünk olvasztótégelyében - tán illene, vagy három pont ide is, nem? No meg felkiáltó, felszólító, óhajtó és figyelmeztető írásjelek (...!), lévén az össznépi mixtúra megkövülni látszik, s immáron hajdan volt emberségünk alaktalan torzójaként keménykedünk mással, egymással.

Márpedig, hogy essék szó életszerűségről is az említett példázatok vetületében, az ilyetén kivagyiságnak meg van a böjtje hosszútávon, ahogy megvolt mindig!

A robusztus hajlíthatatlanság, legyen még oly vonzó is pillanatnyi győzelme, együgyűvé degradálja megszállottját; nemhogy meggyőzhetetlen, en bloc érdektelen lesz azon értékrendi kérdéseket illetően, amelyek individuális és szociális létezésünk több lábon állásának, tehát békés fenntarthatóságának kritériumai! 
Ezen feltételek, bár szörnyű vészkorszakok temették időről időre maguk alá, meg sosem változnak, tudniillik civilizációnk alapjai: a Hit, a Remény, a Szeretet. Megannyi  asszociatív fogalommal holdudvarukban, minden vallás és kultúra nyelvén zengve az EMPÁTIA kánonát...

Tudom, Te is hallod, ha figyelsz!

Elszántak, fáradhatatlanok, szívósak, állhatatosak, kitartók, elkötelezettek sokféleképp lehetünk, s legyünk is! Legyünk sziklák – jómagam ezzel a keresztnévvel mi más, ugye - de tudatában a változásnak, tudatában a víz és a szél formáló erejében lévő lehetőségnek.

Ennek reményében kívánok Áldott Karácsonyt és Boldog Újesztendőt mindannyiunknak!

 

JÓZSEF ATTILA

NEM ÉN KIÁLTOK

Nem én kiáltok, a föld dübörög,
Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán,
Lapulj a források tiszta fenekére,
Símulj az üveglapba,
Rejtőzz a gyémántok fénye mögé,
Kövek alatt a bogarak közé,
Ó, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben,
Te szegény, szegény.
Friss záporokkal szivárogj a földbe -
Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat.
Légy egy fűszálon a pici él
S nagyobb leszel a világ tengelyénél.
Ó, gépek, madarak, lombok, csillagok!
Meddő anyánk gyerekért könyörög.
Barátom, drága, szerelmes barátom,
Akár borzalmas, akár nagyszerű,
Nem én kiáltok, a föld dübörög.