Mire jók a növényi őssejtek?

Svájci alma, keserű narancs, alpesi rózsa, tengeri kömény, havasi gyopár és nyári orgona – csak néhány növény azok közül, amelyek sejtjeit sikerrel hasznosítják a kozmetológiában. Dr. Kriston Renáta bőrgyógyász-kozmetológus szakorvos elárulja, hogyan álltak ezek a növények a szépség szolgálatába és hogyan segítenek lassítani a bőr öregedését.

Az elmúlt évtizedekben derült fény arra, hogy az őssejtek igazi áttörést jelentenek a gyógyításban. Az őssejt-terápia a kutatások szerint hatásos például az Alzheimer- és Parkinson-kór kezelésében, de szívbillentyűt és porckorongot is létre lehet hozni a szövetkultúrák őssejtes kezelésével. A sikerek hatására az esztétikai gyógyászat és kozmetikai ipar is felfigyelt az őssejtekre.

„Az emberi bőrben is megtalálhatók az őssejtek, amelyek aktivitása a kor előrehaladtával csökken. Ennek következtében a bőr veszít feszességéből, rugalmasságából és az egyre mélyülő ráncok is jelentkeznek. A bőr öregedését az UV sugárzás, a helytelen életmód és a környezeti szennyezés még tovább rontja. Mivel őssejtek nem keletkeznek felnőttkorban, így fontos, hogy minél gondosabban őrizzük a meglévők működőképességét” – mondta el Dr. Kriston Renáta bőrgyógyász-kozmetológus. A szakorvos kiemelte, hogy a bőrápolás terén igazi áttörést jelentett a növényekből nyerhető őssejtek alkalmazása, mivel ezek minden sejttípus létrehozására képesek, így kiválóak az őssejt önmegújuló képességének fenntartására.

A kozmetológiában először egy svájci almafajta őssejtjeit használták eredményesen. „A növénynél azt figyelték meg, hogy héja hónapokon keresztül friss maradt, nem ráncosodott be és kiderült, hogy a titok a szövetekben található különleges őssejtekben rejlik. A kutatások igazolták, hogy az alma őssejtjei az emberi bőr őssejtjeinek működőképességére és vitalitására is pozitívan hatnak: segítik a bőr megújítását, késleltetik az öregedését és támogatják a regeneráló és védekező folyamatokat” – árulta el a szakértő.

A svájci alma felfedezését újabb növényeké követte – a bőrápolásban ma már például a keserű narancs, a havasi gyopár, az alpesi rózsa, a tengeri kömény és a nyári orgona őssejtjeit is széles körben alkalmazzák a különböző típusú kozmetikumokban, például arclemosókban, szemkörnyék ápolókban és ránctalanító szérumokban. „A keserű narancs sejtjei elősegítik a ráncok kisimulását és a bőr rugalmasságának, feszességének visszaállítását, hatásukra a bőr felhámja tömörebbé és strukturáltabbá válik. Az extrém hideg és száraz környezetben őshonos alpesi rózsából kivont hatóanyag képes megvédeni a környezeti stressztől a bőr őssejtjeit. A tengeri kömény magas nyomelem-tartalma antioxidáns és sejtregeneráló hatással segíti a bőrt” – árulta el Dr. Kriston Renáta. A havasi gyopár rendkívüli ellenálló képessége az őssejtjeiben rejlő gyulladásgátló és védekező mechanizmusnak köszönhető, a nyári orgona különlegessége pedig a megújulás: télen tövig kifagy, tavasszal mégis képes feléledni és teljes szépségében pompázni, akárcsak a növényi őssejtekkel támogatott bőr.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!