Szimpatika – Ami minden második embert érint

Úgy kell elképzelni a testünket, mint egy autót: ahhoz, hogy menni tudjon, benzinre van szüksége. Nos, a benzint a szénhidrátokból nyerjük, ez adja az energiát a sejtjeink működéséhez. Amikor szénhidrátot eszünk, ami megtalálható a gyümölcsökben, a zöldségekben és a gabonákban - csak hogy a legfontosabbakat említsük -, a véráramba glükóz kerül. A sejtekbe ezeket be kell juttatni, különben az autó lefullad. Ezt a feladatot az inzulin látja el, ők a „hordárok”, amik kapcsolódva a sejtek felszínéhez, beadagolják a glükózt. Az inzulinrezisztens embernél ez a folyamat ott hibádzik, hogy az inzulin nem tud jól kapcsolódni a sejthez. Ahhoz, hogy a glükóz mégis célba jusson, sokkal több inzulinra van szükség. Tehát végül is az autó megkapja a benzint, de jóval több inzulin árán. Az viszont nem jó, hogy folyamatosan magas inzulinszint kering a vérben: előbb-utóbb problémákat okoz.

Sokan összekeverik a cukorbetegséggel. Mi a különbség a kettő között?

Az inzulinrezisztens állapot már jelzi a szénhidrát-anyagcsere zavarát, de ez még a kezdeti fázis. Ebből több lépcsőben alakulhat ki a cukorbetegség, tehát a kettő nem ugyanaz. Ha valaki hosszú éveken át csúcsra járatja az inzulint kibocsátó hasnyálmirigyét, akkor előbb-utóbb az lemerülhet; elfogyhat az inzulin. De legalábbis kevés lesz ahhoz, hogy az összes felvett szénhidrátot a célba juttassa. Ez a folyamat progresszíven romlik az évek múlásával, ezért a vérben keringő cukorszint is egyre magasabb lesz. Innen egy lépés a diabétesz.

Törvényszerű, hogy minden inzulinrezisztenciával küzdő ember cukorbeteg lesz?

Szerencsére nem, hiszen a fentebb vázolt folyamat bármely pontján vissza lehet fordulni. Életmódváltással sokat lehet segíteni ezen az állapoton.

Örökletes problémáról van szó vagy bizonyos negatív körülmények is kiválthatják?

Kezdjük azzal, hogy az inzulinrezisztenciáért felelős gének a becslések szerint legalább minden második emberben megtalálhatóak. Viszont a genetika önmagában nem elég: káros környezeti hatások „aktiválják” az inzulinrezisztenciát, elsősorban a helytelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód és a stressz mindenféle formája. Érdekesség, hogy már az is meghatározó az életre szóló „anyagcsere programunk” szempontjából, hogy magzat korunkban és életünk első két évében mennyire figyelt oda a táplálkozásra az édesanyánk.

Milyen tünetei vannak, mikor forduljunk orvoshoz?

Legjellemzőbb tünetei a könnyű tartalékolás (főként hasra-derékra hízás), sóvárgás az édesség után, étkezések után hirtelen álmosság és gyengeségérzet, illetve a koplalást nem bírja az illető (idegesség, fejfájás, esetleg izzadás, remegés jelentkezik). Minthogy ez nagyon gyakori, azonnal nem szükséges orvoshoz fordulni, mert következetes életmódváltással csökkennek a szélsőséges-vércukor ingadozásból eredő panaszok. A baj akkor van, ha az inzulinrezisztencia szövődményeket okoz: felborul a hormonháztartás egyensúlya, esetleg elhízás, magas vérnyomás jelentkezik. Cukorbetegséget jelző magas vércukorszint esetén nem kétséges, hogy azonnal fel kell keresni az orvost.

A kezeletlen inzulinrezisztencia köztudottan cukorbetegséghez vezethet az évek múlásával, de egy sor egyéb betegséghez is! Már fiatal korban elhízást generálhat, illetve a termékeny korban levő nőknél így nagyobb eséllyel alakul ki a PCOS (policisztás ovárium szindróma), ami vezető meddőségi ok. Férfiaknál is felléphet emiatt a csökkent termékenység, illetve felelős olyan elváltozásokért, mint magas vérnyomás, szív- és érrendszeri betegségek, zsírmáj, különféle daganatos megbetegedések.

Milyen gyakran fordul elő a lakosság körében és kiket érint leginkább ez az anyagcserezavar?

Az inzulinrezisztenciáért felelős gének a becslések szerint legalább minden második emberben megtalálhatóak. Azok lesznek veszélyeztettek, akik egészségtelen életmódot folytatnak, vagy hosszú időn át extrém terhelésnek teszik ki a szervezetüket (például élsportolók)  – nemtől függetlenül. Tévhit, hogy csak a felnőtteket érinti: egyre több az olyan gyerek, aki szenved a következményeitől, például az elhízástól.

Milyen gyógymódok léteznek és hogyan előzhető meg?

A kulcsszó az egyensúlyra törekvésben van, és ez igaz a táplálkozásra, a mozgásra és a lélekre is. A legfontosabb a  jól beállított étrend, melynek során napi 5-6 alkalommal jó minőségű, főleg lassan felszívódó szénhidrátot eszünk, és kerüljük a nassolnivalókat, édességeket. Heti 4-5 alkalommal mozgásra, és napi 7-8 óra alvásra mindenképp időt kell szakítani. Az életmódváltás mellett azoknak, akik szövődményekkel küzdenek, a szakorvos inzulinérzékenyítő gyógyszert vagy étrend-kiegészítőt javasolhat.