Függőséget okozhat az e-cigaretta?

2015. 08. 22.
Szerző: Szimpatika
Az e-cigarettázó kamaszok később kétszer olyan valószínűséggel szoknak rá a dohányzásra, mint azok a társaik, akik nem próbálkoztak vele - ez derült ki egy középiskolások körében végzett amerikai kutatásból.
A szakemberek tíz Los Angeles-i középiskolában végeztek felmérést a dohányzási szokásokról. 2500 diákot kérdeztek ki egy év alatt háromszor. A kutatást a kilencedikeseknél kezdték 2013 őszén, az évfolyamba járó 14 évesek még nem szívtak hagyományos dohánytermékeket.


A kormány által szponzorált kutatás elején kilenc százalékuk, 220 gyerek mondta, hogy már legalább egyszer próbát tett az e-cigarettával. Azok a diákok, akik elismerték, hogy e-cigarettáztak, az év során kétszer nagyobb valószínűséggel kezdtek el dohányozni, háromszor nagyobb arányban vízipipáztak és négyszer nagyobb arányban kezdtek szivarozni azokhoz képest, akik az év elején arról számoltak be, hogy nem kísérleteztek még semmilyen dohányzással.

"Kutatásunk eredménye arra enged következtetni, hogy az e-cigarettázó tinédzserek nagyobb valószínűséggel próbálkoznak meg a rendes cigarettával és egyéb dohánytermékekkel" - közölte a Journal of the American Medical Association (JAMA) folyóiratban kedden megjelent tanulmány vezető szerzője, Adam Leventhal, a Dél-kaliforniai Egyetem tudósa.

Nancy Rigotti, a Massachusettsi Általános Kórház dohányzáskutatással és kezeléssel foglalkozó központjának igazgatója szerint a tanulmány az eddigi legerősebb bizonyítékkal szolgál arra, hogy az e-cigaretta egészségügyi kockázatot jelent az ifjúság számára, arra bátorítja a kamaszokat, hogy kezdjenek dohányozni.

A világ népességének több mint fele számára elérhető az e-cigaretta, amelynek eladásából 2017-re már évi 10 milliárd dolláros bevétel származik.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!