Szimpatika – Tudatosítani kell, hogy bedühödtünk

Mikor jelenik meg az emberi érzelmek skáláján először a düh?

Teljesen egyedi, hogy mikortól tapasztaljuk meg ezt. Például egészen kicsi korban még nem különböztethető meg más érzelmektől a düh. Később, pár hónapos gyerekeknél viszont már elég egyértelmű, és a szülő által is felismerhető, amikor a kicsi dühöng, mert például nem szereti, ha pelenkázzák. De ekkor a düh érzését még nem azonosítja a gyermek, ez csak később alakul ki. Maga a düh kísérőjelenség, tehát elsősorban nem a dühöt kell kezelni. Ha egy gyerek dühös lesz, amögött mindig van valami: sokszor tehetetlenség, mert nem tud valamit megcsinálni, netán nem az vagy nem úgy történik, ahogyan ő azt eltervezte. Másrészről pedig a düh gyakran akkor szokott jelentkezni, amikor fáradtak vagyunk, nem érezzük jól magunkat, vagy akár túl sok inger ér, és ebből a szempontból mindegy, hogy gyerekről vagy felnőttről beszélünk. A fáradt idegrendszer kevésbé terhelhető, főleg, ha még ki sem fejlődött teljesen – ilyen esetekben tipikusnak tekinthetők a dühkitörések a gyerekeknél is.

Fáradtságtól függetlenül, felnőtteknél és gyerekeknél egyaránt roppant különbségek tapasztalhatók az említett kényes helyzetekben. Mennyiben tekinthető mindez genetikai hajlamnak és mennyire tanult magatartásnak?

Részben idegrendszeri sajátosság, részben pedig hozott minta. Az emberbe beleivódik az, hogy miként reagálja le a külvilág történéseit a szülő. Másrészt nem szabad elfelejteni, hogy a gyermekek érzik is a mintát: a gyerekek dühében sokszor a szülő elfojtott dühe tükröződik vissza. A felnőtt is ugyanúgy tehetetlenségében dühös: valami másként történik, mint ahogyan az az adott helyzetben kívánatos lenne, és nem vagyunk képesek feloldani ezt a helyzetet. E tehetetlenség kísérőjelensége a düh.

Gyerekünk gyakran lobbanékony és feszült. Mit lehet ilyenkor tenni?

Meg kell keresni, hogy mi van a háttérben. Erre legjobb és legegyszerűbb módszer, ha elkezdünk beszélni a kialakult helyzetről és az előzményekről. Az anyák jók abban, hogy ráérezzenek, mi történik, így ha figyelnek, észrevehetik, mi húzódik meg a hiszti, a dühkitörés mögött. Könnyen lehet, hogy csak a figyelem hiányáról van szó, netán csalódottságról, mert éppen nem játszott vele a barátja az óvodában, és emiatt a csalódottságát vezeti le. Ha sikerül mindezt megbeszélni a gyerekkel, vagy az anyuka rávezeti, és segít kimondani, mi a probléma, az rögtön hoz egyfajta megnyugvást, méghozzá mindenki számára. De természetesen nem mindegy, mikor akarunk erre sort keríteni. A tomboló, dühöngő gyerekkel lehetetlenség szót érteni, mert egyszerűen el sem jut hozzá, amit mondunk. Ilyenkor várni kell, akármennyire nehéz is, hiszen a dühöngő gyermek nincs kapcsolatban a tudatával, teljesen magával ragadják az érzelmei. Fontos azonban ebben az esetben is, hogy később tudatosítsuk benne: a világban létezik egy szabályrendszer, amit be kell tartani, mert különben nem tudunk együtt élni.

Káros minta-e a gyerek számára, ha kiabálni, dühöngeni látja a szüleit, netán éppen miatta dühösek? Hiszen ezt sem nagyon lehet elkerülni.

Nem is kell elkerülni. Egy határon belül ezek teljesen természetes reakciók, amik nem veszélyesek a gyerekre. A szülőnek sem szabad elfojtania a dühét, hanem épp ellenkezőleg: tudatosítania kell magában, hogy most dühös, mert nem tudja megoldani a helyzetet, és ez belső feszültséget okoz. Lehet, hogy ez furán hangzik, de a gyerekek meg is értik ezt. Az érzelmi intelligenciájuk fejlődésének fontos momentuma, hogy ezekben a helyzetekben is megtapasztalják, megtanulják: az érzéseket ki szabad fejezni. A felnőttek többsége sajnos elfojtja a dühét, ez azonban nem jó. Itt is jelzés a düh megjelenése: épp fáradtak vagyunk, nem beszélgettünk hetek óta a barátokkal, nem bújtunk össze a társunkkal, stb.

Működnek ilyenkor a közhelyszerű technikák? Ütemesen nagy levegőt veszünk, tízig számolunk…

Tudnak működni, sőt, pont a tudatosításban működnek. Veszünk egy nagy levegőt, és közben átgondoljuk: most, ebben a helyzetben a szokásos mintáim kényszerítik rám ezt a viselkedést. Az embernek van lehetősége, hogy másként reagáljon, csak éppen fel is kell ismernie ezt. A gyerekeknél persze nem lehet elvárni, hogy mély önismerettel rendelkezzenek, ők még tanulási folyamatban vannak, de a felnőtteknél már ez a tudatosítás is fontos lépés. Segítő kérdések lehetnek: Hogy érint ez engem? Miért is vagyok valójában dühös?

Tanácsadóként miként tud segíteni azoknak, akik önhöz fordulnak?

A legfontosabbnak azt tartom, amit már említettem: hogy tudatosítsuk, ha megjelenik a düh mint érzelem. A düh megjelenése mindig egy jelzés, amely kielégítetlen szükségletekről árulkodik – személyfüggő, hogy kinél mikor jelentkezik mindez. Ilyenkor elsősorban azt kell magunktól megkérdezni, hogy mi az, amit szeretnénk, mi az, ami hiányzik. Ha körbenézünk, a mai ember őrült körforgásban él, amely tele van rengeteg értelmetlen, felesleges dologgal: rohanunk a pénz vagy bármi más után, és eközben nagyon nehéz megtalálni azt a belső nyugalmi állapotot, amelyben ki tudunk kapcsolni a mindennapok felpörgött, felfokozott légköre után. Nagyon sok embert csak egy aprócska lépés választja el a dühkitöréstől, de ennek nem feltétlenül kell így lennie. A negatív érzelmek megélése is fontos, de tudnunk kell, hogy éppen mit élünk át, és miért. Az elfojtások lehetetlenné teszik, hogy valódi önmagunkkal kapcsolódjunk, ugyanakkor sok esetben pszichoszomatikus módon, betegségekben nyilvánulnak meg.