Apaszemmel

...És tudom, hogy ezen a lapon most apaszemmel és anyaszemmel kellene írni, de nem bírtuk, mert „blablabla”. Bori viszont kisegített és átküldte nekem az alábbi írást. Nemrég múlt 17 éves, és elfogult velünk, ezt, kérem, fogadják el, viszont végtelenül őszinte, és jól jött, de legfőképpen jólesett a segítség.

Anyaszemmel

Bevallom, potyogtak a könnyeim, mikor elolvastam a nagylányom sorait, és arra gondoltam, hogy ha így érez és így gondolkodik tizenhét évesen, akkor valamit tényleg jól csináltunk. Nagyon jólesik, hogy észreveszi, hogy szükségünk van egy kis segítségre ezekben a zűrös hetekben, amikor egy nyolcfős családot próbálunk összepakolni és új helyre költöztetni úgy, hogy lehetőleg a gyerekek ne nehézségként éljék ezt meg, hanem egy jó buli legyen az egész. Igazán meghatódtam, hogy anyák napjára nem virágot, hanem egy „Bori-szemmel-t” és egy nagy rendrakás-takarítást kaptam, és pont akkor, amikor ennél nagyobb ajándékot el sem tudtam képzelni... Köszönöm, Kicsim!

Boriszemmel

Úgy vettem észre, hogy anyuék nehezen érik utol magukat az utóbbi időben, ezért gondoltam, segítek nekik egy kicsit, és meglepem őket egy írással, mivel én pont ráérek.

Ahogy őket nézem, egyre bizonytalanabb vagyok. Tényleg ez az a felnőtt élet, amiért én most bármit megadnék? Van a fejemben egy kép, hogy majd nekem milyen lesz. De mi van, ha ez nem így működik? Anyuék lassan mindent elérnek, amit terveztek, de ez borzasztó sok nehéz döntéssel, áldozattal és lemondással járt.

Mindig azt mondják, hogy mi, a gyerekeik mindent megérünk nekik. De egy átlagos héten egymásra semmi idejük nem jut. Őszintén mondhatom, hogy még egyszer sem mondtam nemet arra, hogy vigyázzak a testvéreimre, ameddig ők elmennek valahova. Egyszerűen azért, mert csodálattal tölt el, hogy ennyi év után, ennyi (tényleg megszámlálhatatlan) nem várt bonyodalom és a minimális kettesben töltött idő ellenére, ilyen szeretetben megmaradtak egymásnak.

Vajon nekik eszükbe jut néha, hogy csak egy napra úgy hazamennének az anyukájukhoz?  Hogy ne kérdezzen semmit, csak adjon egy puszit és főzzön egy ebédet, és egyetlen napra ők lehessenek a „gyerekek”, és ne tőlük várják el ugyanezt?Szinte biztos vagyok benne. Ennyi szeretetet csak úgy adhatnak nekünk, ha ezt ők már megkapták a saját szüleiktől. Hiába van ezer más dolguk, mindkét nagymamánkat sokszor látogatjuk meg, mert ennél semmi sem lehet fontosabb.

Nem fogom tudni meghálálni a szüleimnek azt, amit az eddigi 17 és a következő ki tudja, hány évben értem tettek és tenni fognak. Az a legkevesebb, hogy minden segítséget megadok majd nekik, amikor arra lesz szükségük, illetve hogy én is továbbadom a gyerekeimnek azt a rengeteg törődést, amit tőlük kaptam, amit ők a nagyszüleimtől kaptak, amit ők a dédszüleimtől, és így tovább...