Egyre kövérebb a magyar?

2015. 05. 12.
Szerző: Szimpatika
Drámaian megnő az elhízottak száma Európában tizenöt éven belül – figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely az európai régió mind az 53 országának túlsúlyra és elhízásra vonatkozó adatait vizsgálta. Magyarországon tavaly a felnőtt lakosság 65 százaléka számított túlsúlyosnak vagy elhízottnak.
A WHO nemzetközi szervezet európai regionális irodája „óriási mértékű elhízásválság” veszélyére figyelmeztetett a Prágában szerdán kezdődött európai obezitáskongresszuson. Még olyan országokban is, mint Svédország, ahol jelenleg nem jelent nagy problémát az elhízás, emelkedik az elhízottak száma.

A kutatók nők és férfiak testtömegindexére vonatkozó 2010-es adatokat vetettek össze 2030-as prognózisokkal. Túlsúlyról 25-ös testtömegindex felett, elhízásról pedig 30-as felett beszélnek a szakértők.

Kétszer annyi elhízott felnőtt, mint most

A szakemberek szerint Írországban szinte minden felnőtt túlsúlyos lesz 2030-ra. A férfiak 91, a nők 83 százaléka lesz túlsúlyos a 2010-es 76, illetve 56 százalékhoz képest, míg az elhízottak aránya a férfiaknál várhatóan 27, a nőknél 57 százalék lesz, ami 3, illetve 34 százalékos növekedést jelent.

Nagy-Britanniában a nők 63 százaléka lehet túlsúlyos és 33 százaléka elhízott, a férfiaknak pedig a 75 százaléka túlsúlyos és 36 százaléka elhízott. A jelentés szerint Görögországban, Spanyolországban, Svédországban, Ausztriában és Csehországban is jóval többen lesznek a túlsúlyosok, mint 2010-ben. Görögországban megduplázódhat az elhízottak száma.

A kormányok felelőssége óriási

Alig van ország, amelyet ne érintene a negatív változás. A kevés kivételek egyike Hollandia, ahol a 2010-es 54 százalékhoz képest a férfiaknak kevesebb mint a fele lesz elhízott 2030-ban, és 2 százalékkal kevesebb, alig 8 százaléka túlsúlyos. A 2010-es 13 százalékkal szemben a nőknek már csak 9 százaléka küzd majd túlsúllyal.

„A kormányoknak többet kell tenniük, hogy korlátozzák az egészségtelen táplálkozás marketingjét, és elérhetővé tegyék az egészséges ételeket” – fejtette ki Laura Webber, az Egyesült Királyság Egészségügyi Fórumának munkatársa. Szervezete részt vett a WHO projektjében.

Az elhízás és a túlsúly nemcsak egészségügyi problémát jelent, hiszen az ilyen gondokkal küzdők gyakran szenvednek előítéletektől és diszkriminációtól is. A témában két tucat nemzetközi tanulmányt vizsgált meg kutatása során a WHO. „Az eredmények azt bizonyítják, hogy a túlsúly miatti diszkrimináció és negatív hatásai komoly társadalmi problémát jelentenek” – mondta Jenny Spahlholz, a szervezet tanulmányának társszerzője.

Az idősek háromnegyede érintett Magyarországon

A reprezentatív vizsgálat – amelynek keretében ezer felnőtt lakos adatait elemezték – azt mutatta, hogy az életkorral nő a túlsúlyosak és elhízottak aránya. A fiatal nők több mint harmada, a középkorúak kétharmada, az idősek több mint háromnegyede testtömegfelesleggel küzd. A fiatal férfiak kétötöde, a középkorúak háromnegyede, az idősek több mint négyötöde túlsúlyos vagy elhízott – olvasható az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OÉTI) közleményben.

A tápláltsági állapot másik jellemzője a haskörfogat; ha ez az érték a nőknél 88 centiméternél, a férfiaknál pedig 102 centiméternél több, akkor a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata is nagyobb. A 2014-es felmérés szerint egy átlagos felnőtt magyar nőnek 91, egy férfinak 98 centiméter volt a haskörfogata. Míg a fiataloknál mért értékek a normál tartományba esnek, addig egy átlagos középkorú nő már hasi elhízottnak számít. Ugrásszerű a növekedés a középkorúak körében: a 35–64 éves magyar nőknek átlagosan 11 centiméterrel, a magyar férfiaknak 13 centiméterrel nagyobb a haskörfogatuk. Ehhez 65 év felett a nőknél 7 centiméter, a férfiaknál 4 centiméter adódik.

Háromból egy felnőtt elhízott

Magyarországon az 1980-as évek után a sovány és a normál testalkatúak aránya 45-ről 35 százalékra csökkent, vagyis ugyanennyivel nőtt a túlsúlyosak és az elhízottak aránya. De 1988-ban a felnőtteknek csak 16 százaléka volt elhízott, 2014-re az arányuk megduplázódott: háromból egy felnőtt elhízott, egy túlsúlyos.

A vizsgálat célja az volt, hogy megismerjék a felnőttek táplálkozási szokásait, tápanyag-ellátottságát, és újbóli mérésekkel határozzák meg a túlsúly, az alultápláltság és a hasi elhízás előfordulását, hogy nyomon kövessék ezek időbeli változását.

A közleményben az olvasható, hogy a magyarok egészségi állapota rosszabb sok más európai országban élőkéhez képest. Az egészség terén igen fontos a szerepe az életmódnak, kiemelten a táplálkozásnak és az egészséges testtömeg megtartásának. Egészséges életmóddal megelőzhető a szív- és érrendszeri betegségek majdnem háromnegyede, a daganatos betegségek egyharmada, és meghosszabbítható az egészségben töltött élet.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!