Amit nem tudtunk a stresszről

2015. 05. 10.
Szerző: Szimpatika
Selye János kanadai belgyógyász, vegyész kutatásait és felfedezéseit bemutató tárlat látható péntektől a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban Budapesten.
Az október 31-ig látogatható, Az izgalom biológiája - Selye János és a stresszelmélet dimenziói című időszaki kiállítás célja, hogy a stressz jelenségét tudományos, ugyanakkor a laikus látogatók számára is érthető szempontból járja körül. A tárlat kitér a stressz meghatározásának előzményeire, Selye János kutatásaira és felfedezésére, emellett érzékletesen bemutatja azokat a szerveket és hormonokat, amelyek részt vesznek a stressz térbeli és időbeli kifejeződésében.

A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum és Levéltár épülete a főváros I. kerületében (Fotó: MTVA / Jászai Csaba)
A tárlat vizuálisan is érzékelhetővé és megfoghatóvá teszi a stresszt, valamint Selye János különleges személyisége, tudományos és filozofikus szemléletmódja, iskolateremtő nagysága is kibontakozik a látogatók előtt - közölte a múzeum az MTI-vel.

Selye János osztrák-magyar származású kanadai belgyógyász, vegyész Prágában doktorált, 1929-1932 között a prágai egyetemen, majd a kanadai McGill Egyetemen dolgozott. 1945-től 1976-ig Montrealban folytatta kutatómunkáját, miközben az amerikai hadsereg általános sebészeti tanácsadójaként működött. Az Életünk és a stressz című, kifejezetten népszerű könyve 1964-ben jelent meg magyarul.

Selye János (Forrás: semmelweismuseum.hu)
A tudós 1936-ban, a Nature-ben megjelent cikkében ismertette meg a tudományos világot egy új jelenséggel, amelyet csak hosszú vívódás után nevezett el stressznek, a szó eredeti angol jelentése feszültség, idegfeszültség volt.

Kutatásait nagy apparátussal végezte, iskolateremtő, tudományszervező nagysága abban is kiteljesedett, hogy a világ minden tájáról érkeztek hozzá kutatók és a világ minden táján létesültek stresszkutatásra szakosodott kutatóintézetek. Emberként, kutatóként, iskolateremtőként, előadóként is mély benyomást tett a tudományos világra. Munkásságának jelentőségét mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a mai napig folynak a stressz jelenségével foglalkozó kutatások.

A Szimpatika TV 2013. októberi adása kapcsán stábunk is járt a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban, ahonnan erős idegzetűeknek ajánlottuk a videónkat:



Forrás: Hirado.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!