Derékfájást okozhat a dohányzás?

2015. 02. 13.
Szerző: Szimpatika
Egy nemrég készült tanulmány megerősíti a kapcsolatot a dohányzás és a derékfájás között, illetve rávilágít a degeneratív ágyéki gerincproblémák okaira.
Gondolhatnánk, hogy a dohányzással összefüggésbe hozott fájdalmak a dohányzó emberek egészségtelen (pl. a mozgásszegény) életmódjából következnek. Ám ma már bizonyított tényként kezeljük, hogy a dohányzás nagy hatással van az emberi szervezet idegélettani és szervi működésére egyaránt. A szóban forgó, dohányzás és derékfájás közötti kapcsolatot vizsgáló tanulmány 1337 orvost vizsgált, akik a Johns Hopkins Egyetemen végeztek 1948 és 1964 között, s akik közül egyes résztvevők betegségtörténetét több, mint 50 éven át követték.



A kutatók megállapították, hogy a dohányzás, magas vérnyomás és a szívkoszorúér betegség – melyek mind kockázati tényezői az atherosclerosisnak, azaz az artériák elzáródásával járó érelmeszesedésnek – jelentős összefüggést mutattak a derékfájás kialakulásával. Ugyanezek a kockázati tényezők, valamint a kórosan magas koleszterinszint szintén szignifikáns összefüggésbe hozhatók a köznyelvben csigolyameszesedésként ismert ágyéki spondilózissal. A vizsgálat eredménye bizonyítja a korábbi feltételezést, mely szerint az érelmeszesedés derékfájást és a porckorongok degeneratív elváltozását okozza.

Dohányzás és derékfájás kapcsolata

A tanulmány eredményeit az Amerikai Ortopéd Sebészek Társaságának San Franciscoban megrendezett ülésén ismertettek, melyek alátámasztják azt a hipotézist, hogy a derékfájásos sérülések oka az ízületek érstruktúrájának károsodásában keresendő. A dohányzás ugyanis rontja a szövetek oxigén ellátását. Noha korábban már számos kutató felvetette a dohányzás és derékfájdalom közötti kapcsolatot, eme összefüggés pontos természetének hosszabb távú vizsgálatára eddig igazán nem került sor. „Mivel a jelenlegi vizsgálatban résztvevők orvosi eredményei mellett a rendszeresen kitöltött kérdőívek válaszait is hosszú perióduson keresztül nyomon tudtuk követni – a legidősebb alany esetében 53 éven át –, megvizsgálhattuk, hogy az olyan rizikófaktorok, mint a dohányzás vagy magas koleszterinszint megelőzték-e a betegség évekkel későbbi kialakulását” – mondta Nicholas U. Ahn, a Baltimore-ban található Johns Hopkins Kórház ortopéd sebészeti részlegének vezetője, a tanulmány társszerzője. „Az ok-okozati összefüggés bizonyítása hosszú távú, prospektív tanulmányban nagyon meggyőző, mert így bizonyítani tudjuk, hogy a kiváltó ok hamarabb volt, mint a következmény” – tette hozzá Ahn.

Következtetés

A kutatás megállapította, hogy a derékfájás kialakulása szoros összefüggésben áll a magas vérnyomással, és azzal, hogy korábban a beteg dohányzott-e. A deréktáji spondilózis szintén kapcsolatban áll a dohányzással és magas vérnyomással, illetve emellett a magas koleszterinszinttel is. Ugyanakkor a diabétesz és a derékfájás, valamint ágyéktáji spondilózis között nem találtak szignifikáns összefüggést. A dohányzás ezek szerint nem csak a tüdőrák kockázatát növeli, hanem a hát- és krónikus fájdalmak kialakulásának esélyét is, sőt egészen pontosan már azt is kimutatták, hogy a dohányosok 300%-kal nagyobb gyakorisággal tapasztalnak hát-és derékfájást. Tehát sokszor a dohányzásról való lemondás önmagában is elég ahhoz, hogy megszabaduljon a fájdalmaktól.

Forrás: Webbeteg / Fájdalomportál

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!