Új módszert találtak a demencia megelőzésére
2015. 01. 14.
A hangszeren játszás csökkentheti a demencia kialakulásának kockázatát - derült ki egy ikerpárok bevonásával készített tanulmányból, amely azt mutatta, hogy az ikerpár zenélni tudó tagjánál egyharmaddal kisebb valószínűséggel jelentkezett időskori emlékezetvesztés.
A szakemberek szerint eddig kevés vizsgálat foglalkozott a szabadidős tevékenységként űzött muzsikálás demenciára gyakorolt hatásaival, egyebek között a résztvevők genetikai hátterének különbözőségéből adódó problémák miatt. A kutatók ezúttal százötvenhét ikerpár bevonásával pontosabban fel tudták térképezni a zene és a demencia közötti kapcsolatot, mivel az egypetéjű ikreknek 100 százalékos, a kétpetéjűeknek átlagosan 50 százalékos a genetikai azonossága.
A résztvevő ikerpárok csupán egyik tagja küzdött időskori emlékezetvesztéssel, ami lehetővé tette a kutatók számára, hogy egyszerre tanulmányozzák a betegség kockázati tényezőit, illetve az egészséges fél révén a védelmi faktorokat. Figyelembe véve a résztvevők nemét, iskolai végzettségét és fizikai aktivitását, a kutatók megállapították, hogy az idősebb felnőttkorban hangszeren játszó alanyoknál 36 százalékkal kisebb valószínűséggel alakult ki demencia és kognitív deficit - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.
![Fotó: wallpaperlepi.com](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2015/01/violin.jpg)
"Számos genetikai hajlam, illetve a fejlődés korai szakaszában megélt környezeti hatások hasonlósága ellenére a zene iránti érdeklődésben megfigyelhető különbözőségek ikerpárok esetében olyan összefüggést mutatnak a demencia előfordulását illetően, amely nem magyarázható a végzettséggel, vagy fizikai aktivitással" - húzták alá a Kaliforniai Egyetem kutatói, akiknek tanulmánya az International Journal of Alzheimer's Disease című folyóiratban jelent meg.
A kutatók egyelőre nem tudják, hogy a hangszeren játszás miként bírhat ilyen hatással, de egyik elméletük szerint a gyakorlat hozzájárul az úgynevezett kognitív tartalék képzéséhez, amely kompenzálja az agy hanyatlását. Néhány korábbi vizsgálat kimutatta, hogy a magasabb iskolai végzettség hozzájárulhat a demencia kezdetének eltolódásához. A hangszeren játszás számos agyterületet hoz működésbe.
Forrás: MTI

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!