Fertőző állatbetegségek és élelmiszerbiztonság
A hivatal által végzett ellenőrzések legnagyobb része az élelmiszer-előállítás, -forgalmazás és a vendéglátás területére irányul, de számottevő az állattartó telepeken végzett ellenőrzések száma is.
Oravecz Márton elnök ismertette: az éves mintavételi terv első fél évében az élelmiszerlánc területén 22 767 mintavétel, míg a létesítményellenőrzési terv részeként összesen 6 820 ellenőrzés valósult meg, ami jelentős javulás az elmúlt évekhez képest.
A Nébih és a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei november végéig összesen közel 440 millió forint bírságot szabtak ki, ami a központi költségvetést illeti. Oravecz Márton a kiemelt ügyek igazgatóságának (KÜI) működését igazi sikertörténetnek nevezte. A KÜI szakemberei 2014-ben több mint 300 ellenőrzést végeztek, 5620 tételből 1540 tonnát vontak forgalmi korlátozás alá és utaltak megsemmisítésre. A kiszabott bírság összege meghaladta a 350 millió forintot.
Az idén a Nébih állategészségügyi szolgálatának több fertőző állatbetegség miatt is intézkednie kellett, az afrikai sertéspestis behurcolását mindeddig sikerült megakadályozniuk, miközben több uniós tagországban és Ukrajnában jelen van ez a nagy gazdasági kárt is okozó állatbetegség - emelte ki az elnök.
Nem sikerült viszont megakadályozni a szarvasmarha- és juhágazatot érintő kéknyelv-betegség megjelenését. A törpeszúnyogokkal terjedő fertőző betegség felszámolására minden lehetséges intézkedést megtettek, például több mint 250 négyzetkilométeren végeztek szúnyogirtást a betegség terjedésének megelőzésére - tette hozzá.
Oravecz Márton szerint nagy eredmény, hogy a lakosok és a vállalkozók is egyre többször fordulnak a hivatalhoz, a Nébih ügyfélszolgálatára 2014-ben több mint 2500 megkeresés érkezett, a hatóság zöld számára pedig mintegy 7000 hívás futott be. A december elején bemutatott Nébih Navigátor elnevezésű mobiltelefonos applikációval újabb felületet nyitottak a lakosságnak az élelmiszerbiztonsági problémák bejelentésére - emlékeztetett.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!