A mozgásszegény életmód következményei

2014. 11. 07.
Szerző: Szimpatika
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Címkék: sport  Életmód  Mozgás 
A rendszeres sportolásnak számtalan pozitív hatása ismert: önbizalmat ad, levezeti a felesleges energiákat, fejleszti az erőnlétet, állóképességet, és az egészség megőrzésében is segít. Ám azt csak kevesen tudják, milyen súlyos, sőt, akár végzetes következményei lehetnek a mozgásszegény életmódnak, de az örök igazság erre is érvényes – elkezdeni sohasem késő!

Szakértők szoros összefüggést véltek felfedezni a passzivitás és a rossz egészségügyi állapot között. Az elhízás ma már önálló betegségnek számít, mely hazánk lakosainak több mint felét érinti, és ha nem hormonzavarhoz vagy genetikai okokhoz köthető, hátterében a fizikai tétlenség áll.

Ha nem mozogsz rendszeresen, az a súlygyarapodáson kívül olyan komoly problémákhoz vezethet, mint szív- és érrendszeri betegségek, anyagcserezavarok, gyomor- és bélbetegségek, mozgásszervi és gerincbántalmak, csontritkulás, reuma, légzőszervi panaszok, tüdőembólia, vérrögök képződése vagy akár a váratlanul lecsapó stroke. A cukorbetegség egyike a leggyakoribb következményeknek, hiszen minél kevesebbet mozog valaki, annál kevesebb vércukrot használ fel a szervezete, ráadásul a vér zsírtartalma is megugrik, ami a korai érelmeszesedés egyik melegágya. Sokan azzal a ténnyel sincsenek tisztában, hogy a mozgás hiánya nem csupán testi, de lelki bajok okozója is lehet, amelyek egészen a mély depresszióig fajulhatnak.

A sok ülés már a fiataloknak sem tesz jót!
Azok vannak a leginkább veszélyben, akik a rendszeres sport mellőzése mellett folyamatos ülőmunkát végeznek. Az ízületek roncsolódása, lábfájás, visszér, keringési megbetegedések, aranyér és vastagbélrák mind-mind fenyegetik korunk dolgozó embereit, és a monitor vagy a tv előtt görnyedő fiatal és idősebb generációkat egyaránt. A sok ülés következtében a térdinak is megrövidülnek, amin már csak orvosi beavatkozás segíthet.

Tényleg olyan sok lenne, az a heti 1,5 óra mozgás?
Ha magadra ismertél, még nem késő, hogy változtass a hozzáállásodon, életmódodon. „Már azzal sokat tehetsz az egészségedért, ha heti 3-szor fél órát töltesz intenzív mozgással”- árulta el Csuka Joli, a Power Plate szakmai vezetője, majd azt is hozzátette, hogy ha ülőmunkát végzel és napi 8-12 órákat ülsz egy helyben, akkor minden órában érdemes legalább 10 perces pihenőt tartani. „Állj fel, mozgasd meg magad! Nem kell egyből félmaratont futnod az ebédszünetben, már azzal is sokat segíthetsz, ha csak jársz egyet telefonálás közben az előtérben, vagy ha néhány egyszerű gyakorlatsorral életet lehelsz elgémberedett végtagjaidba. Ha otthon is sokat ülsz, heti 3-szor polcold fel a lábaid fél órára, hogy fokozd a vérkeringést, és elkerüld a nők körében nem épp nagy népszerűségnek örvendő narancsbőr kialakulását.”

Pörgesd fel az edzésedet!
Ha nem vagy a hagyományos konditermes, vagy csoportos edzések híve, de egyedül sem szeretnél futni, akkor próbáld ki a magyar sztárok jól bevált módszerét, a Power Plate mozgásformát, melyben személyi edző van a segítségedre! „Ezzel az edzéssel ugyanazt az eredményt érheted el 30 perc edzéssel, mintha órákat töltenél a konditeremben. A Power Plate-tel nem csak időt spórolhatsz, de a rezgésnek köszönhetően mély izmaidat is edzheted, ráadásul felér egy órányi intenzív erőnléti edzéssel, melyben cardio, pilates, erősítő és jóga elemek is megtalálhatók.”


A lustaság nem olyan állapot, amin kellő elhatározással és akaraterővel ne lehetne változtatni. Mindannyiunknak jól esik néha lazítani, de az egészség olyan törékeny kincs, amire fokozottan vigyázni kell, ha sokáig meg szeretnénk őrizni, ezért érdemes már most eldönteni, hogy hajlandóak vagyunk-e egy tevékenyebb életre családunk, barátaink és elsősorban önmagunk boldogsága érdekében. Ne feledd, a döntés mindig a Te kezedben van!

#KORONAVÍRUS

Regisztrált fertőzött:
17 990
Aktív eset:
12 916
Gyógyult:
4 391
Elhunyt:
683
Karanténban:
25 583
Mintavétel:
615 999
Magyarországi adatok – Legutolsó frissítés dátuma: 2020.09.20. 08:52

A nyitólapról ajánljuk

Szeptemberi akció

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

60 db

3 520 Ft

58,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Csepp Extra® belsőleges oldatos cseppek + C-vitamin Béres 50 mg tabletta

4×30 ml + 120 db

4 940 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® Forte Dolo 400 mg filmtabletta

20 db

1 960 Ft

98 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Exolorfin 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

3 900 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

Paranit fejtetű és serke elleni sampon + fésű

200 ml

3 190 Ft

16 Ft/ml
Orvostechnikai eszköz*

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 520 Ft

760 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Natúr C-vitamin csipkebogyó kivonattal 1200 mg

80 db

2 060 Ft

25,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Kalmopyrin® 500 mg tabletta

24 db

1 380 Ft

57,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sperti Preparation H® végbélkúp

12 db

2 670 Ft

222,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dorithricin® Mentol szopogató tabletta

20 db

1 800 Ft

90 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Herbion® izlandi zuzmó 6 mg/ml szirup

150 ml

1 640 Ft

10,9 Ft/ml
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Apetister junior málna-feketeribizli ízű oldat

100 ml

1 650 Ft

16,5 Ft/ml
Étrend-kiegészítő készítmény**

Sinupret® belsőleges oldatos cseppek

50 ml

2 300 Ft

46 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Patikárium D3-vitamin tabletta

60 db

1 015 Ft

16,9 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Bilobil® Intense 120 mg kemény kapszula

60 db

4 880 Ft

81,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

2 080 Ft

20,8 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 245 Ft

26,5 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Otrivin Extra 1 mg/ml + 50 mg/ml adagoló oldatos orrspray

10 ml

2 100 Ft

210 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

VizolS 0,21% oldatos szemcsepp

10 ml

1 870 Ft

187 Ft/ml
Orvostechnikai eszköz*

Normaflore belsőleges szuszpenzió

30×5 ml

3 480 Ft

116 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Centrum® Gumivitamin gyermekeknek eper/málna ízben

30 db

2 180 Ft

72,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Diclac® Dolo 50 mg/g gél

100 g

2 230 Ft

22,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Daedalon® 50 mg tabletta

10 db

1 380 Ft

138 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Smecta® 3 g por szuszpenzióhoz

10 db

1 070 Ft

107 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
*** Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. szeptemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el