A védőoltást övező tévhitek ellen
2014. 11. 04.
Új internetes oldalt hozott létre az ÁNTSZ. A védőoltásokkal kapcsolatos tévhiteket szeretnék eloszlatni a honlapon. Az oldalon bemutatják egyebek mellett a vakcinák hatásmechanizmusát, és kitérnek a várható mellékhatásokra is.
Vannak bizonytalan szülők, akik a védőoltások különböző mellékhatásoktól tartanak. Az orvosok szerint a mai vakcinák miatt nekik sem kell aggódniuk.
Nagypál Mária gyermekorvos a Híradónak úgy nyilatkozott: elenyésző a vakcinák mellékhatása, esetleg hőemelkedés. bőrpír, kis duzzanat jelentkezhet, de ezek lázcsillapító, fájdalomcsillapítóval egy-két nap alatt megszűnnek.
Hazánkban a védőoltások következtében sok fertőző betegség nagyon ritkán jelenik meg. Az orvosok szerint az emberek emiatt azt hiszik, hogy már nem kell azoktól tartani. Vannak olyanok is, akik megkérdőjelezik a védőoltások létjogosultságát.
A tévhitek eloszlatására az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat új internetes oldalt hozott létre, ahol a szülők minden kérdésre választ kaphatnak.
„A védőoltást ellenzők, az áltudományos, illetve a csúsztatott eredményeket egyre szélesebb körben próbálják publikálni és az interneten terjeszteni, és ez sajnos alkalmas arra, hogy a kellő tudással nem rendelkezőket - és miért rendelkezne az átlag lakosság kellő tudással a védőoltások terén - elbizonytalanítsa. Ezt szeretnénk megelőzni azzal, hogy hiteles információhoz juthasson a lakosság” – fogalmazott Ócsay Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztály főosztályvezetője.
Magyarországon a lakosság 98 százaléka megkapja a kötelező védőoltásokat, ami európai és világviszonylatban is nagyon jó aránynak számít.
Forrás: Hirado.hu

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!