Önvizsgálat: hogyan végezzük?

2014. 10. 18.
Szerző: Szimpatika
Az otthon végzett rendszeres mellvizsgálat az egyik legjobb módszer arra, hogy az esetleges elváltozásokat észrevegyük, ezzel pedig sokat tehetünk azért, hogy a mellrákot időben felfedezzük. Az orvosok szerint a legtöbb nő azonban nem tudja, mit is kellene tennie.
A rendszeres, havi önvizsgálat nagyon fontos a nők egészsége szempontjából, ám sokan egyáltalán nem foglalkoznak vele, és aki elvégzi, az is túl gyors, és nem tölt elegendő időt a mell áttapogatásával - figyelmeztet dr. Hilary Jones brit szakember. Minden nőnek ismernie kell a mellét, azt, hogy milyen normál állapotban, így könnyebben észre lehet venni, ha valami változik - mondta egy televíziós műsorban. A változások pedig akár rosszindulatúak is lehetnek, ha időben lépünk, akkor ezeket viszonylag könnyen gyógyítani lehet. A szakember szerint sok nő túl kevés időt tölt az önvizsgálattal: alig néhány másodpercet, pedig a gyors tapogatás helyett alapos vizsgálatra lenne szükség. A másik nagy hiba az, hogy nem mindig azonos időben végzik az önvizsgálatot. A mell folyamatosan változik attól függően, hogy hol tart a nő éppen a menstruációs ciklusában. A legjobb mindig ugyanakkor, a menstruációt követő héten elvégezni a vizsgálatot, így ugyanis az előző havi állapothoz tudunk hasonlítni.

fotó:hazipatika.com
A szakember a következő lépéseket javasolja: Álljunk csípőre tett kézzel és lazítsuk el a mellkas oldalán lévő izmokat. A mellet osszuk fel képzeletben négy részre úgy, hogy egy-egy vonalat húzunk a mellbimbón keresztül függőlegesen és vízszintesen is. Mind a négy részre fordítsunk azonos figyelmet. A mutató, a középső és a gyűrűs ujj segítségéve alaposan tapogassuk át a mellet, egészen a kulcscsontig. Ne hagyjuk ki a hónalj alatti részeket, a mellbimbó körüli területet és a mell alsó részét sem! Először csak a mell felületét tapogassuk át, de utána próbáljuk meg a mélyebb szövetrétegeket is áttapintani. Mindkét mellet legalább 3-3 percig vizsgáljunk. Az önvizsgálat során ne csak csomókat keressünk! Nézzük meg a bőr állapotát is (van-e rajta például kiütés, kivörösödés), és óvatosan nyomjuk is össze a mellet, mert a mellbimbóból távozó váladék (különösen, ha sárgás vagy véres) is figyelmeztető jel lehet! Hasonlítsuk össze a két mellet is. Bár mindenkinél van egy kis aszimmetria, a nagyon feltűnő, szabad szemmel is jól látható, méret- vagy állagbeli különbségek azonnali orvosi felülvizsgálatot igényelnek.

forrás: hazipatika.com

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!