Megakadályozható a memóriaromlás
2014. 10. 06.
Amerikai kutatóknak először sikerült visszafordítaniuk az Alzheimer-kórral összefüggésben lévő memóriaromlás folyamatát.
A kisméretű kutatás során a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem, az Alzheimer-kórral foglalkozó Mary S. Easton Center és az öregedéskutatással foglalkozó Buck Institute szakemberei személyre szabott programot alkalmaztak Alzheimer-kórban, amnesztikus típusú enyhe kognitív zavarban vagy szubjektív kognitív zavarban szenvedő betegeknél, akik közül tízből kilencnél a kedvező eredmények a terápia kezdete után 3-6 hónappal jelentkeztek. Egy betegnél, aki előrehaladott Alzheimer-kóros volt, nem mutatkozott javulás.
![](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2014/10/180218954.jpg)
Az a hat résztvevő, aki a tanulmányhoz való csatlakozásuk idején nem, vagy csak nagy nehézségek árán tudta ellátni munkáját, mind vissza tudott térni az állásába, vagy javult a munkája. Az eredmények tartósnak bizonyultak, van olyan páciens, akit két és fél éve követnek nyomon - írták a kutatók az Aging című tudományos szaklapban.
A program része volt az átfogó étrendváltozás, az agy stimulációja, a testmozgás, az alvás optimalizálása, bizonyos gyógyszerek és vitaminok alkalmazása, valamint számos további lépés, amelyek befolyásolják az agy kémiáját. A kutatást vezető Dale Bredesen nagyon bátorítónak nevezte az előzetes eredményeket, de hangsúlyozta, hogy kiterjedtebb klinikai vizsgálatokra van szükség.
![](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2014/10/181156970.jpg)
A tudósok annak alapján szabták személyre a terápiát, hogy mennyire működött jól az adott páciens agya. Dale Bredesen példaként egy olyan beteg kezelését ismertette, aki megerőltető munkát végez, betegsége miatt azonban már elfelejtette a hazavezető utat, és más gondok is voltak a memóriájával.
Az ő étrendjéből kiiktattak minden egyszerű szénhidrátot - ami kilenc kilogrammos fogyást eredményezett -, a glutént és a feldolgozott ételeket, növelték viszont a zöldségek, a gyümölcsök és a vadon élő halak arányát. Rendszeressé tették számára a jógát és a meditációt, hogy csökkentsék a stresszt. Minden este melatonint, az alvási ciklust irányító hormont adtak neki, az alvás hosszát napi négy-öt óráról hét-nyolc órára növelték. Minden nap metilkobalamin formában B12 vitamint, D3 vitamint, halolajat és koenzim-Q10-et szedettek vele, és javították szájhigiéniáját elektromos fogkefe és elektromos fogselyem használatával. Folytatták a hormonpótló terápiát, amely előzőleg félbeszakadt. A vacsora és a reggeli között legalább 12 órának, a vacsora és a lefekvés között pedig minimum három órának kellett eltelnie. A terápia része volt a legkevesebb 30 perces testmozgás heti négy-hat alkalommal.
Forrás: MTI

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!