Agyhalott asszony babáját segítették világra a Semmelweis Egyetemen
A páciens kardiovaszkuláris állapotát sikerült stabilizálni, a keringésleállás okozta agyi károsodás azonban visszafordíthatatlannak bizonyult. A család egyetértésével a kismama életfunkcióit ugyanakkor speciális terápiával fenntartották a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikán a gyermek megszületése érdekében. A baba két és fél hónap után császármetszéssel jött világra egy kifejezetten erre az alkalomra felálló, különlegesen felkészült orvos csapat segítségével. A baba 2300 gramm súllyal született, koraszülött, de állapota stabil.
A család több részletet nem kíván nyilvánosságra hozni, kérik fájdalmuk tiszteletben tartását.
Az eset különlegességét orvosilag az adja, hogy a világon csak néhány hasonlóról számoltak be. Az orvos csoport vezetője, dr. Gál János, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika igazgatója elmondta: az eset szakmailag különlegesen nagy sikernek számít, hiszen meg tudták óvni a kismamát és a magzatot a fertőzésektől, a magzat fejlődése megfelelő ütemben zajlott, és a kezelés során további komplikáció nem lépett fel. Mindehhez az ápolók gondos és odaadó munkája is nagymértékben hozzájárult – tette hozzá az igazgató. Bár az ellátás az intenzív osztályon zajlott, a sikert számos szakterület együttműködése hozta. Az orvos csapatban az intenzív osztály személyzetén kívül kardiológusok, nőgyógyászok, belgyógyászok, neonatológusok is részt vettek.
Forrás: https://semmelweis.hu/mediasarok
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!