Vashiányos vérszegénység mellett az edzés is nehezebb
Dr. Szélessy Zsuzsanna főorvosnő, a Trombózisközpont hematológusa szerint ugyanis könnyen lehet, hogy vashiányos vérszegénység áll a probléma hátterében.
Mi is pontosan a vérszegénység?
A vérszegénység az az állapot, amikor a vörösvérsejtek számának csökkenése vagy minőségi rendellenessége miatt a test sejtjeiben, szöveteiben oxigénhiány lép fel. Leggyakoribb tünetei közé a fáradékonyság, a fizikai teljesítőképesség csökkenése, koncentrációzavar, szédülés és sápadtság sorolható, ám előfordulhat, hogy könnyen észrevehető jelek nélkül áll fenn – ekkor általában egy rutinvérvétel alkalmával derül fény a problémára.
Sportolók veszélyben?
Bár nem lehet kategorikusan kijelenteni, hogy sportolók nagy rizikónak lennének kitéve, azonban tény, hogy intenzív sportolás után csökkenhet a vér hemoglobinszintje: például futásnál a vörösvérsejtek károsodhatnak a talpat ért hosszú mechanikai hatástól.
Dr. Szélessy Zsuzsanna elmondta, hogy az izomsejtek (myoglobin) működéséhez, összehúzódásához vas szükséges, és a sporttal kifejlesztett izomtömeg oxigénnel való ellátásához több vörösvérsejt kell, melyek egyben jó minőségűek is.
És hogy pontosan miért is fontos az elegendő vas a szervezet normál működéséhez? Röviden azért, mert a hemoglobin részeként ez köti meg és továbbítja az oxigént, vas hiányában pedig csökken a hemoglobin mennyisége, tehát a vörösvérsejtképzés is. Így tehát vashiány esetén nem csak a koncentrálóképesség csökken, de a sportteljesítmény is, hiszen nincs elegendő oxigén az izomsejtek működéséhez sem.
Nehezedő súlyok az edzőteremben
A probléma sajnos nem csak az állóképességben okoz gondokat, hanem a súlyok emelgetésénél is. Hogy az izmok normálisan működjenek és elegendő oxigénhez jussanak, a vörösvértestek számának emelkedése szükséges. Ez pedig még több vas igényét vonja maga után. Éppen ezért kell odafigyelniük a sportolóknak izomépítés során a kellő vasbevitelre, hiszen nagyon könnyen kialakulhat náluk a hiányállapot. Elterjedt tévhit, miszerint az olyan növényekkel, mint pl. a spenót, a vasraktárak feltölthetőek, ám az igazság az, hogy legjobban az állati táplálékokból tud felszívódni a vas. Amennyiben vegetáriánus táplálkozást követ, egyeztessen orvosával, milyen táplálék-kiegészítőt javasol, hogy a sportolás következtében semmiféle probléma ne alakuljon ki.
Sajnos előfordulhat – főleg a nők körében –, hogy a legnagyobb odafigyelés mellett is kiürülnek a vasraktárak. Ez egy egyszerű vérvétellel ellenőrizhető, és ha vashiányos vérszegénység a diagnózis, akkor gyógyszeres kezeléssel és étkezési tanácsokkal ismételten visszanyerheti régi formáját és állóképességét.
Forrás: Trombózisközpont
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!