Kedves Kerecsendiné Szirbik Klára (Zsófi néni)!

2014. 06. 27.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szerző: Sallai Ervin
Eltelt egy év, megint okosabbak lettek a gyerekek. Még a mi Lacikánk is. És ezt az iskolának is köszönhetjük. Nekünk, szülőknek megható látni, hogy csemeténk, aki este egy Sün Samu mese után elaludt, másnap délutánra mindent tud az Éjjel-nappal Budapest és az Édes Élet műsorairól.

Így anélkül lehet képben a nagyvilág történéseivel, hogy drága tévé-előfizetésre költenénk. Feleségemmel először nem tudtuk, hogyan kell herevasalósat játszani a gyerekkel, de gyorsan megtanultuk. Egyébként is, sok mindent tanultunk idén.

Például azt, hogy Lacika hiába olvasta el harmadikban a Háború és békét, majd írt belőle disztichonban olvasónaplót, gyönyörűen váltogatva a hexametereket és a pentametereket, ha az „i” betűkről lefelejti a pontot, az annyi hibapont, ahányszor előfordul, így jogos az egyes.

A szülői munkaközösség a tanári kar kérésére idejében elvégezte az elsősegély-tanfolyamot, így semmi akadálya, hogy az igazgatónő megtartsa az évzárón három és fél órás beszédét. Majd mi újraélesztjük azokat a nebulókat, akik esetleg elájulnak a tűző napon, vigyázzállásban. És persze felírjuk a nevüket, hogy szeptemberben megkaphassák érte a testnevelés elégtelent.

Apropó, testnevelés. Üdvözöljük azt a felfogást, hogy a tornaóra nem a játékról, sportról és az egész nap egy helyben ülő gyerekek átmozgatásáról szól, hanem arról, hogy megtanuljanak csendben sorakozni. Végre hasznos része lesz így a napi testnevelés-oktatás a tanrendnek.

Felkészültünk a nyári táborokra. A tanárnő által ajánlott Kuksi vándortábor, melyben a gyerekek európai nevezetességeket tekintenek meg két hét alatt kilenc országban, kicsit megrengette a családi költségvetést. Szerencsére Ignác bácsikánk vállalta, hogy elszegődik Ukrajnába katonának, így ha túléli, jövő ilyenkorra már törleszti is a személyi kölcsönt. Nemrég írt, hogy lőnek rá, de hát Ignác bácsi mindig is ilyen panaszkodós volt. Ahelyett, hogy örülne a megfizethetetlen élménynek, hogy Lacika Jablonec nad Nisouban végre megismerkedhet a cseh üveggyártás történetével, ami nyilván minden alsós kisdiák álma.

Örömmel jelzem a tisztelt tanári kar felé, hogy kiderült: keresztanyám az ötvenes években gyakran sütött spenótos zserbót Gyergyómádé Sámuelnek Kolozsvárott, ezért máig őrzött egy teljes kötetet a költő eddig kiadatlan műveiből. Így szerencsére szükségtelenné válik, hogy jövőre a diákok más költők verseivel induljanak a szavalóversenyen.

Összegyűjtöttük a szünidőre a szülői vállalásokat: Jung apuka a nyár folyamán a burkolást tanulja ki, a Feiszthammer szülők a kertgondozás rejtelmeiben merülnek el, jómagam a szennyvízátemelő-építés fortélyait sajátítom el, hogy évnyitóra az iskola – ingyen – újra a régi fényében ragyogjon. Tekintve, hogy az alma matert generációk óta mindenki lehúzhatatlan vécéjéről, omladozó vakolatáról és kiszellőztethetetlen székelykáposzta-szagáról ismeri, régi fényének korhű felkutatásával Doleschall Imrénét bíztuk meg. Terike éjszakai takarító a Helytörténeti Múzeumban, így hozzáfér a törökhódoltság-kori dokumentumokhoz, amik támpontot adhatnak az eredeti állapotokról.

Végezetül engedje meg, hogy pár szót írjak a levélhez csatolt virágról. Zsófi néni kérésére, természetesen, pollenmentes. Nem volt könnyű ilyen virágokat létrehoznunk, de végül is a gyerekek környezetismeret-könyveinek és hittananyagainak áttekintése után sikerült némi genetikai mutációval és isteni csodával elérnünk.

Kívánok kellemes nyári szünidőt mind családom, mind a szülői munkaközösség nevében!

Tisztelettel:

id. Koroknai László (TótFeri)

Szimpatika akció

Olvasna még a témában?

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

Kvíz

Olvassa el a Szimpatika magazint és válaszoljon a kérdésekre!

Tematikus kvíz

Böngésszen a honlap cikkei között és válaszoljon a kérdésekre!

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!