Korai fejlesztéssel segíthetünk a tanulásukban akadályozott gyermekeken!

2014. 06. 02.
Szerző: Szimpatika
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sajnos kevesen tudjuk, hogy a koraszülött csecsemő idegrendszerének fejlődése elmarad az érett újszülöttétől. Ezért fontos lenne minden esetben szakemberek segítségét kérni.

Tunyogi Erzsébet, a Tunyogi Korai Fejlesztő és Gondozó, Fejlesztő és Felkészítő Központ vezetője, a játékterápia kidolgozója és munkatársai óriási feladatot látnak el abban, hogy ezek a gyermekek teljes értékű életet élhessenek a későbbiekben.

Kedves Erzsébet, kihez szeretnél szólni most?

Egyrészt a volt koraszülött gyermeket nevelő családok figyelmét szeretném felhívni. Szeretnék szólni azokhoz a szülőkhöz is, akiknek csecsemőjére, gyermekére azt a bélyeget ragasztják, hogy „lusta, majd kinövi”. Lusta csecsemő nem született! Valami akadályozza az aktivitását, ezért meg kell mutatni szakavatott szakembernek. A korán elkezdett, a gyermeket segítő fejlesztés nem azonos a sérülten született gyermekek kötelező komplex fejlesztésével. Az ép intelligenciával született koraszülött vagy a fejlődésében elmaradt gyermek szülője ne érezze megbélyegzettnek magát azzal, hogy szakember segítségét kéri a gyermek teljes körű fejlesztéséhez. A mozgás csak az egyik – de nem elhanyagolható – eleme a fejlődésnek, ezzel szemben a sokoldalú fejlesztés, mint a látás, hallás, tapintás fejlesztése nagymértékben megnöveli a gyermek aktivitását és a tanulási képességét is. Minden koraszülött csecsemő idegrendszeri érettsége elmarad az időben született csecsemőétől.

Miben nyilvánulhat meg az idegrendszer éretlensége?

Általában a részképességek zavara jellemzi a gyermek fejlődését. Ezek a következők lehetnek: a nagy mozgások megkésése (forgás, mászás, járás stb.), a manipuláció gyengesége (mindkét kézzel történő differenciált ujjmozgások), a látás vagy hallás figyelmi zavara, a beszéd késése, vagy ha feltűnően torz a gyermeki hang képzése. Továbbá a magatartás zavara, a figyelem tartósságának hiánya, túlzott fáradékonyság vagy épp hiperaktivitás is jellemezheti a gyermeket. Csecsemőkorban kevésbé tűnnek fel az esetleges hiányosságok, a nagy mozgások fejlődésében láthatók elsősorban elmaradások. A tanulási képességeket meghatározó tevékenységek hiánya csak az életkor előrehaladtával válik láthatóvá. A volt koraszülöttek és a megkésett fejlődésű gyermekek szakszerű, tanulási képességét növelő fejlesztését – a szakemberek együttes véleménye alapján – 0 éves kortól 6-7 éves korig javasolják. A heti egy alkalommal történő, szakemberrel való konzultáció segíti a szülőt abban, hogy otthonában gyermekével milyen módon foglalkozzon.

Mi a legfőbb célotok tevékenységetekkel?

Célunk, hogy minél kevesebb úgynevezett SNI, vagyis tanulásában akadályozott gyermek kerüljön be többségi óvodába és iskolába. Az ép intelligenciával született gyermek ne küzdjön behozhatatlan hátránnyal, és ne váljanak korlátozottá az egész életére kiható lehetőségei. Ennek kivédésére a szülő felelőssége meghatározó és nem elhárítható.

Hol érhetnek el Benneteket a segítségre szoruló családok?

Weboldalunkon keresztül a leggyorsabban: www.tunyogi.hu, címünk: 1064 Budapest, Rózsa u. 46.; telefonszámunk: 06-1-321-8357; e-mailes elérhetőségünk: tunyogi.jatszohaz@gmail.com. Hisszük: a gyermek joga, hogy biztosítsák számára a korán elkezdett támogató fejlesztést, úgy az intézményekben, mint a családban.

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

»

Kvíz

Olvassa el a Szimpatika magazint és válaszoljon a kérdésekre!

»

Tematikus kvíz

Böngésszen a honlap cikkei között és válaszoljon a kérdésekre!

»

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

»

A nyitólapról ajánljuk

#KORONAVÍRUS

Májusi akció

Béres Porcerő FORTE filmtabletta

70 db

6 299 Ft

90 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Nurofen Rapid Forte 400 mg lágykapszula

30 db

3 199 Ft

106,6 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Amorolfin-Teva 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

3 499 Ft

1399,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Hepacontur tabletta

30 db

1 799 Ft

60 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Canephron bevont tabletta

60 db

3 399 Ft

56,7 Ft/db
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Salvequick vízálló sebtapasz

28 db

749 Ft

26,8 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Panthenol külsőleges spray

130 g

2 499 Ft

19,2 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Fenitstil 1 mg/g gél

50 g

2 399 Ft

48 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Magne B6 bevont tabletta

100 db

3 299 Ft

33 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Voltaren Emulgel Forte 20 mg/g gél

150 g

4 599 Ft

30,7 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

SYSTANE® Ultra nedvesítő szemcsepp

10 ml

2 699 Ft

269,9 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszköz*

Parma Korai Terhességi teszt

1 db

649 Ft

649 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Nicorette® Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott oldatos spray

13,2 ml

4 188 Ft

318,1 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

NeoMagnizum izom magnézium tabletta

50 db

2 199 Ft

44 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Flamborin® 500 mg tabletta

20 db

949 Ft

47,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Lopedium 2 mg kemény kapszula

20 db

1 449 Ft

72,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nagy Svédcsepp Naturland
oldat

500 ml

2 099 Ft

4,2 Ft/ml
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

LenaVit Mesemaci gumivitamin narancs-málna-áfonya ízekben

60 db

2 199 Ft

36,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 149 Ft

24,4 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Advil Ultra Forte lágy kapszula

16 db

2 249 Ft

140,6 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Gynoxin 200 mg lágy hüvelykapszula

3 db

2 199 Ft

733 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Panangin® Forte 316 mg/280 mg filmtabletta

60 db

2 499 Ft

41,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

LenaVit C1000+Cink+D3 1000 mg C-vitamin + 10 mg szerves cink + 2000 NE D3-vitamin + 60 mg csipkebogyó

60 db

2 149 Ft

35,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
*** Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2021. májusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el