Hogyan szabaduljunk meg a bőrön megjelenő barna foltoktól?

2014. 05. 29.
Szerző: Szimpatika
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A bőr sötétebb elváltozásai általában ártalmatlanok, de bárki számára esztétikai problémát okozhatnak. Ezek az elváltozások sötét folt, barna folt, öregségi folt, napfolt vagy májfolt néven ismertek.

Citromlé

A citrom fehérítő tulajdonságokkal bír. Alkalmazzon friss citromlevet fél órára az érintett területen, majd mossa le hideg vízzel. Ezt napi kétszer ismételje meg, két hónapon keresztül. Az érzékeny bőrűek fel is hígíthatják a citromlevet vízzel, rózsavízzel vagy mézzel. Egy másik lehetőség a citromlé és cukor összekeverése – ezt a keveréket fél órán át hagyja az érintett területen, majd öblítse le.

Írós vaj

Az írós vaj tejsavat tartalmaz, amely rendkívül jótékonyan hat a bőrre. Vattapamaccsal vigye fel a foltokra pár percre, majd mossa le vízzel. Idővel a foltok halványulni fognak. Azok, akik pattanásos vagy zsíros bőrrel küszködnek, citromlevet is adhatnak a vajhoz. Emellett négy teáskanál vaj és két kávéskanál paradicsomlé keverékét is alkalmazhatja a foltokra.

Joghurt

Joghurt segítségével biztonságosan és egyszerűen szabadulhat meg a barna foltoktól. Vegyen natúr joghurtot és hagyja a foltokon 20 percre, majd öblítse le hideg vízzel. A gyorsabb eredmény érdekében lefekvés előtt is felviheti a joghurtot, amit csak reggel mosson le. Emellett egy evőkanál friss joghurtból, két evőkanál zablisztből és egy kávéskanál citromléből is keveréket készíthet. Fél órára kenje fel a foltokra, majd mossa le hideg vízzel. Ezután alkalmazzon hidratáló krémet. Naponta alkalmazza, egy-két hónapon át.

Aloe vera

Az Aloe vera kiválóan gyógyítja a kisebb égési sebeket és a barna foltokat is fakítja. Vegyen friss aloégélt és ezt dörzsölje finoman a bőrbe. Fél órán át hagyja rajta, mielőtt hideg vízzel lemosná. Napi kétszer alkalmazza ezt, és egy hónapon belül javulást tapasztalhat. Ha nem tud friss aloégélt beszerezni, a piacon aloélevet is vásárolhat. Emellett napi két evőkanál aloélevet is fogyaszthat éhgyomorra az egészséges bőrért.

Ricinusolaj

Vattapamacs segítségével gyengéden masszírozzon ricinusolajat a foltokra, reggel és este, pár percen át. Emellett E-vitaminos olajat, kókuszolajat, olívaolajat és mandulaolajat is alkalmazhat a barna foltokra.

Szantálfa

A szantálfa antiszeptikus hatású és az öregedés ellen hat. Szantálfaőrleményből, rózsavízből, glicerinből és citromléből otthoni pakolást készíthet. Applikálja ezt a foltokra és hagyja, hogy rászáradjon azokra, majd hideg vízzel mossa le. Ezt naponta egyszer ismételje meg. Emellett mindennap lefekvés előtt masszírozza be szantálfaolajjal az érintett területet.

Torma

A tormapépet közvetlenül alkalmazhatja az érintett területre. Egy másik lehetőség a reszelt torma és almaecet vagy írós vaj keveréke, amelyet egy üveg tárolóedényben hagyjon állni két hétig. Ezután vattapamaccsal alkalmazza a bőrén napi háromszor, legalább egy hónapig – a barna foltok és szeplők hamar elhalványodnak majd.


Forrás: https://drtihanyi.com/

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

»

Kvíz

Olvassa el a Szimpatika magazint és válaszoljon a kérdésekre!

»

Tematikus kvíz

Böngésszen a honlap cikkei között és válaszoljon a kérdésekre!

»

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

»

A nyitólapról ajánljuk

#KORONAVÍRUS

Júniusi akció

Air7 a tüdő vitaminja tabletta dohányosok részére

30 db

6 999 Ft

233,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Lactofeel hüvelygél

7×5 ml

2 849 Ft

81,4 Ft/ml
Orvostechnikai és gyógyászati segédeszköz *

Femibion 0 Babatervezés tabletta

28 db

3 899 Ft

139,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Béres CalciviD 7 filmtabletta

60 db

2 799 Ft

46,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Flebaven 1000 mg tabletta

60 db

4 899 Ft

81,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Corsodyl alkoholmentes szájöblögető oldat

300 ml

1 699 Ft

5,7 Ft/ml
Kozmetikum

Bio-Oil natúr bőrápoló olaj

60 ml

3 349 Ft

55,8 Ft/ml
Kozmetikum

Cataflam Dolo Rapid 25 mg lágy kapszula

20 db

2 699 Ft

135 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ophylosa® 0,15% cink-hialuronát tartalmú oldatos szemcsepp

2×10 ml

2 749 Ft

137,5 Ft/ml
Orvostechnikai eszköz*

Nottevit Skinny Sleep étrend-kiegészítő kapszula

30 db

3 549 Ft

118,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

NATURLAND Szúnyog és kullancsriasztó spray

100 ml

1 749 Ft

17,5 Ft/ml
Speciális készítmények

Magnisteron magnézium tabletta férfiaknak

30 db

2 099 Ft

70 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Algopyrin 500 mg tabletta

30 db

2 999 Ft

100 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dentinox fogínygél gyermekeknek

10 g

1 949 Ft

194,9 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nurofen 200 mg gyógyszeres tapasz

2 db

1 499 Ft

749,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Loceryl® 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

4 899 Ft

1959,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Bánó fokhagyma galagonya fagyöngy kapszula

100 db

3 899 Ft

39 Ft/db
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

Vitango 200 mg filmtabletta

30 db

3 599 Ft

120 Ft/db
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Visine® Classic 0,5 mg/ml oldatos szemcsepp

15 ml

1 899 Ft

126,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Corega Erős Ízmentes műfogsorrögzítő krém

40 g

1 349 Ft

33,7 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Neogranormon kenőcs

25 g

1 449 Ft

58 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cralex® 125 mg tabletta

60 db

1 849 Ft

30,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cataflam Dolo 25 mg bevont tabletta

20 db

2 299 Ft

115 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
*** Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2021. júniusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el