A rák nem vár
„Százszor kezdeményeztük, hogy az onkológiai diagnosztika kapjon sürgősségi jelzést – mondta Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója a lapnak. – A daganat a két-három hónap várakozási idő alatt is nő és áttétet is adhat, mire a beteg eljut a részletes diagnózisig, így hiába adunk milliós értékű gyógyszereket.”
Tavaly év végén ugyan az onkológia túllépéseit a CT- és MR-vizsgálatok terén utólag fedezte a biztosító, de Dózsa Csaba, a Miskolci Egyetem docense is megerősíti: ma az a helyzet állt elő Magyarországon, hogy a beteg például előbb két hónapot vár a CT-re, majd hat hetet a laborra – pedig ilyen esetekben gyorsan kellene lépni.
A rákot jó hatékonysággal gyógyító országokban a tünetek jelentkezése vagy a kiszűrés utáni hetekben kezdik el „önteni a pénzt” a betegbe; akkor folytatják a legdrágább, célzott terápiát. Nálunk a nagy átlagot tekintve eleinte alig költenek rá, majd jelentős csúszással beindul a gépezet, de ilyenkor gyakran már csaknem feleslegesen: az életét már nem tudják megmenteni. „Át kellene ugrani az árnyékunkat; a halál előtt értelmetlen agresszív terápiát adni, az sem a betegnek, sem a biztosítónak nem jó. Akkor már elsősorban a fájdalomcsillapításra kellene törekedni” – fogalmaz Dózsa Csaba.
Török Krisztina, a kórházakat működtető GYEMSZI főigazgatója szerint a nemzetközi előírásoknak megfelelünk: ezek alapján három hónapon belül kell megkezdeni a rákterápiát. „A világon sehol sem tudnak jobb időt” – indokolja a rendszer jelenlegi működését a szakember. Az intézet ugyanakkor vizsgálatba kezdett, mert olyan visszajelzést kaptak, hogy a béldaganatoknál valószínűleg még ezt az időkeretet sem tudják tartani. Baticz Orsolya, a minőségügyi főosztály vezetője a 2013-ban felfedezett daganatoknál vizsgálja meg, mennyi idő telik el az orvos első megkeresése és a diagnózis felállítása között. Külföldön ez egy-három hónap, s ha kiderül, hogy nálunk hosszabb ez az idő, akkor jelezhetik a döntéshozóknak: tennivalójuk lenne. Amit persze már így is mindenki tud – olvasható a hetivalasz.hu-n.
Forrás: www.medicalonline.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Szabadulás a múlt fogságából
- Biztonságos gyógyszerhasználat
- Szívem, szívem
- A szem figyelésével korán fény derülhet a hallásromlásra
- Magyar kutatók új módszereket találtak az öregedés megállítására
- Átfogó weboldal segíti a daganatos betegeket
- Miért költenénk mosóporra, amikor itt a vadgesztenye!
- Ez veszélyezteti legjobban a házas emberek boldogságát
- Mennyivel zöldebb a távmunka?
- Maradandó változásokat okozhatnak a traumák az ember agyában
- Ínhüvelygyulladás: nem sorscsapás, van remény
- Lékai-Kiss Ramóna – A mértékletesség a kulcsszó
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!