Lábdagadást vérnyomásproblémák is okozhatnak
Miért ödémásodik a láb?
A lábdagadást a sejtek közti folyadékgyülem eredményezi, melyet többnyire a vér-, illetve a nyirokkeringés zavara okoz. Természetesen nem jelent minden esetben nagy bajt, ugyanis meglehet, hogy csupán egy banális probléma áll a hátterében (pl. lúdtalp, tartós ülés), ám nem ritka, hogy komolyabb betegségekre hívja fel a figyelmet. Ilyen lehet például a trombózis, szívprobléma, visszeresség, hormonprobléma, bizonyos gyógyszerek mellékhatása, valamint a kezeletlen vagy rosszul kezelt magas vérnyomás.
„A magas vérnyomás azért okozhat lábdagadást, mert a tartósan fennálló hipertónia egyik súlyos szövődménye a szívelégtelenség, amelynek során a tartósan túlterhelt szívizom már nem képes kellő erővel összehúzódni és átpumpálni a keringő vért az érpályában” – mondta dr. Kapocsi Judit, aki hozzátette, hogy vannak olyan vérnyomáscsökkentő gyógyszerek, melyek mellékhatása lehet a boka körüli dagadás. Ekkor természetesen a gyógyszer cseréje indokolt.
A lábdagadás megszüntethető
Amennyiben valakinél el nem múló vizesedés lép fel, érdemes szakemberhez fordulnia, ugyanis ha magas vérnyomás áll ennek a hátterében, akkor megfelelő kezeléssel nem csak az ödémától szabadulhat meg, hanem megelőzheti az olyan súlyos szövődmények kialakulását is, mint a stroke vagy a szívinfarktus.
A vízhajtók erre gyors megoldással szolgálnak, ugyanis segítik a víz és a nátrium távozását a szervezetből, így csökken a lábdagadás, ráadásul, a megfelelő dózisban alkalmazva ezeket, normalizálódik a vérnyomás is.
A szekértő szerint tudni kell, hogy vérnyomás csökkentésre kis adagú diuretikum (vízhajtó) alkalmazandó, és az sem mindegy, melyik. Ezt orvosnak kell eldöntenie, a beteg előző és jelenleg is fennálló betegségeinek és általános fizikális állapotának ismerete alapján. A vízhajtókezelés mellett szorosan ellenőrizni kell a vese működését, valamint a vérben levő ionok (nátrium, kálium) szintjét.
„A lábdagadás, ödéma megszüntetésének gyorsasága az októl, a beteg állapotától és az alkalmazott gyógyszer típusától függ. Vannak olyan esetek – például heveny balszívfél-elégtelenség –, amikor nem is biztos, hogy kialakul a lábon nagymértékű ödéma, viszont a tüdőben gyülemlik fel hirtelen a folyadék. Ilyenkor a gyors és erőteljes hatású vízhajtó már fél órán belül kifejezett enyhülést hoz a betegnek” – mondja dr. Kapocsi Judit.
Forrás: Trombózisközpont
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!