Elérhető a gyógyszerallergia-kivizsgálás!

Szerző: Szimpatika
A hétköznapok során talán észre sem vesszük, naponta hány alkalommal veszünk be különböző gyógyszereket: egy pirula fejfájásra, egy gyógynövényes kapszula immunerősítésre, a fogorvosnál a helyi érzéstelenítő, vagy a betegség kezelésére felírt antibiotikum. A készítmények szedése váratlan tüneteket is produkálhat; a gyógyszerallergia tünetei bárkinél, bármilyen életkorban jelentkezhetnek.

A Prima Medica Egészség Klaszter tagjainak együttműködésével márciustól a fővárosban is elérhetővé vált a gyógyszerallergia laboratóriumi vizsgálata. A Synlab Hungary Kft. és az Allergiaközpont több hónapos közös fejlesztésével olyan szolgáltatást sikerült bevezetni, amely segíti az életveszélyes tüneteket is okozó gyógyszerallergia diagnosztizálását.

Súlyos tünetekkel járhat

A gyógyszerallergiák hátterében különböző immunológiai mechanizmusok állhatnak, emiatt a gyógyszerek különböző személyeknél eltérő tüneteket okozhatnak. Dr. Garaczi Edina allergológus-bőrgyógyász, az Allergiaközpont orvosa elmondta, hogy az allergiás reakciók a gyógyszer bevétele után pár órával, de akár néhány nappal is jelentkeznek: „A korai típusú allergia jellegzetes tünete a viszkető csalánkiütés vagy az arc-, szem-, illetve ajakduzzanat. Ritkán nagyon súlyos formában zajlik az allergiás reakció, ilyenkor a nyelv- és a gégeduzzanat fulladásérzést okozhat, vagy vérnyomáseséssel, légszomjjal járó anafilaxiás sokk is kialakulhat. Allergiás tünetek a néhány napig vagy hétig tartó gyógyszerszedés után is jelentkezhetnek, ezt késői típusú allergiának nevezzük. Ilyenkor jellemzően kerek vagy ovális alakú, változó méretű, kiemelkedő göbcsék figyelhetők meg testszerte vagy egy körülírt területen.”



Hogyan történik a gyógyszerallergia kivizsgálása?

A gyógyszerallergia diagnózisának alapja a részletes orvosi anamnézis, azaz a kórelőzmény pontos felderítése. A gyógyszerallergia kivizsgálását allergológus szakorvos végzi, aki a tünetek, a beteg részletes kikérdezése és a kórelőzmény alapján meghatározza azon gyógyszereket, amelyekre a laboratóriumi teszt elvégzése javasolt. A laborteszt vérvizsgálattal, limfocita-transzformációs teszt segítségével történik. A laboreredmény visszakerül az allergológus szakorvoshoz, aki az eredményt a klinikai képpel összhangban értékeli, és amennyiben szükséges, meghatározza a további vizsgálatokat is. Így születik meg az eredmény, amelyből megállapítható, hogy az illető az adott gyógyszerre allergiás-e, panaszait valóban az adott készítmény vagy hatóanyag okozza-e. A kezelőorvos az eredmények függvényében határozza meg a kezelés további menetét.

A limfocita-transzformációs teszt

Ha felmerül valamely gyógyszer kiváltó szerepe, annak a jelenleg elfogadott irányelvek szerint az egyik laboratóriumi vizsgálati módszere a limfocita-transzformációs teszt (LTT), melynek lépéseit a Synlab Hungary Kft. képviseletében dr. Németh Julianna laboratóriumvezető főorvos ismertette: „A vizsgálat során a betegtől vért veszünk, majd a vérből fehérvérsejteket izolálunk. Amennyiben a fehérvérsejtek a vizsgált gyógyszerek hatására aktiválódnak, ezt az aktiválódást a limfocita-transzformációs teszttel tudjuk mérni és kimutatni.”

Kinél javasolt a teszt elvégzése?

Bárkinél, aki tapasztalta már akár enyhébb, akár súlyosabb formában a felsorolt tüneteket. A vizsgálat akkor is elvégezhető, ha a panaszok évekkel korábban vagy gyermekkorban jelentkeztek, mivel az immunrendszer egész életen át képes emlékezni allergiás reakcióra. Fontos hangsúlyozni, hogy a gyógyszerallergia nem múlik el! Amennyiben tehát a panaszok kapcsán felmerül a gyógyszerallergia lehetősége, nagyon fontos a kivizsgálás, mert az adott gyógyszer ismételt szedése később is allergiás tüneteket okoz majd.

Hol lehet jelentkezni a vizsgálatra?

A gyógyszerallergia-kivizsgálásra az Allergiaközpontban lehet jelentkezni:
www.allergiakozpont.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!