A vegetáriánus étrend segít a magas vérnyomás karbantartásában

Szerző: Szimpatika
A vegetáriánus étrendek csökkentik leginkább a magas vérnyomás kockázatát, néhány esetben még hatékonyabban is, mint a gyógyszerek – derült ki japán és amerikai kutatók közös tanulmányából.

A szakemberek 39 korábbi kutatás eredményeit vonták górcső alá. A 18 országra kiterjedő hipertóniavizsgálatok több mint 21 ezer résztvevő bevonásával készültek. A JAMA Internal Medicine című folyóiratban közölt metaanalízis eredményei szerint a hús nélküli étrendet folytató embereknek egyenletesen alacsonyabb és egészségesebb a vérnyomásértékük.

Az amerikai betegségmegelőzési és járványügyi központ (CDC) szerint a hipertónia az agyi érkatasztrófa, a szív- és a vesebetegség, valamint a megrövidült várható élettartam vezető kockázati tényezője. A magas vérnyomás minden harmadik felnőttet érint az Egyesült Államokban – olvasható a LiveScience című tudományos-ismeretterjesztő portálon.

A mostani eredmények szerint a vegetáriánus étrendek a szisztolés vérnyomásérték 6,9 pontos és a diasztolés nyomás 4,7 pontos süllyedésével voltak összefüggésben. Az oszakai Nemzeti Agy- és Kardiovaszkuláris Központ munkatársaként dolgozó Jokojama Joko által vezetett elemzés azt mutatta, hogy a magas vérnyomással küzdő „húsevő” emberek nyerhetik a legtöbbet azzal, ha áttérnek a friss zöldségekben, babfélékben és teljes kiőrlésű gabonákban gazdag étrendre.

Néhány résztvevő esetében a növényi alapú étrendek jobban csökkentették a vérnyomást, mint a hipertónia kezelésére felírt gyógyszerek, és az utóbbinál esetlegesen jelentkező mellékhatások sem léptek fel. „Mindössze 5 pontos süllyedés a szisztolés vérnyomásértékben 9 százalékos csökkenést eredményez a szívbetegség, és 14 százalékos visszaesést az agyi érkatasztrófa esetében” – húzta alá Neal Barnard, a tanulmány társszerzője, az Orvosok Bizottsága a Felelősségteljes Orvostudományért nevű washingtoni szervezet elnöke.

Az eredmények alátámasztják a népszerű vérnyomáscsökkentő diéta, a DASH (Dietary Approaches to Stop Hypertension) hatékonyságát. Ez nem vegetáriánus étrend, de gazdag zöldségekben és korlátozza a húsfogyasztást, különösen a vörös és a löncshús bevitelét.

A magas vérnyomást már jó ideje a sóban és telített zsírokban gazdag táplálkozással, az elhízással, a mozgásszegény életmóddal, az alkoholfogyasztással és a dohányzással hozzák összefüggésbe. A szakemberek szerint a növényi alapú étrendekben alacsonyabb a telített zsírok és a só aránya, de magas a káliumtartalmuk, ami ellensúlyozni tudja a táplálékkal bevitt túl sok só hatását.

A kutatók szerint ugyanakkor az analízisnek gyenge pontja, hogy nem tesz különbséget a különböző vegetáriánus étrendek – többek közt az összes állati eredetű terméket tiltó, illetve a tojást, illetve tejtermékeket megengedő liberálisabb diéták – között, illetve az egyes étrendek vérnyomásra gyakorolt hatásait sem taglalja.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!