A tanulmány csaknem 90 ezer, 40-59 éves nő adatait vizsgálta meg. Azt fedezték fel, hogy a vizsgált 25 év alatt ugyannyian haltak meg mellrákban azok közül, akik évente jártak mammográfiára, mint azok közül, akiknél csak a hagyományos, tapintásos módszerrel szűrték a daganatot – idézi a LiveScience tudományos-ismeretterjesztő portál a British Medical Journal friss számában ismertetett tanulmányt.
Az is ellentmondásos, hogy a mammográfia lehetséges előnyei ellensúlyozzák-e a „tévesen pozitív” diagnózisokat és az ezek miatt elvégzett kezelések okozta károkat. Az új kutatás azt találta, hogy a mammográfiával felderített melldaganatok 22 százaléka ilyen, „tévesen pozitív” volt, azaz olyan tumort diagnosztizáltak, amely nem okozott rákot, vagyis nem rövidítette volna meg a páciens életét.
Anthony Miller, a Torontói Egyetem professzora szerint a mellrákok többsége felderíthető mammográfiával, ám a daganat okozta halálozás csökkentésében akkor játszott szerepet az eszköz, amikor még a modern terápiák nem álltak rendelkezésre. „Ha a kezelések meggyógyítják a mellrákot a késői stádiumban is, akkor a szűrés szerepe egyre kisebb lesz” – állapította meg Miller.
A kutatásban részt vevő nők fele öt éven keresztül évente járt mammográfiás és hagyományos fizikai, tapintásos szűrésre, míg a másik fele csak fizikai szűrésben és a szokásos ellátásban részesült. Húsz évvel később a mammográfiás csoportból 3250 nőnél, a másik csoportból 3133 nőnél lépett fel mellrák. Az első csoportból 500-an, a másodikból 505-en haltak bele a betegségbe.
A kutatás csak 60 évnél fiatalabb nők adatait vizsgálta, de lehetségesnek tartják, hogy az eredmények az idősebb korosztályokra is érvényesek.
Forrás: MTI