Fenntartható könyvek a papírtengerből

2014. 01. 31.
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Címkék: Üzenet a Földnek 
Új év, új tervek, új feladatok – ennyi újdonsághoz szükség van egy füzetre vagy határidőnaplóra, ahol számon tarthatjuk halaszthatatlan kötelességeinket és megvalósítandó álmainkat. Ha az újévi fogadalmak listáján ráadásul szerepel a kreativitás, egyediség és fenntarthatóság hármasának bármelyike, akkor Mónus Mimi mesebeli világában jó helyen járunk.

A fiatal építész lány egy éve kezdett saját kötésű papírtermékeket árulni, mostanra kialakult különleges stílusa, és változatos kiegészítőkkel is bővítette a kínálatát.

Mióta foglalkozol könyvkötéssel?

Az idáig vezető út a rajzolással kezdődött, amivel már nagyon régóta foglalkozom. Aki rajzol, igényessé válik arra, hogy milyen minőségű és méretű papírt használ, hogy nyílik a vázlatfüzet, fektetett vagy állított lapra szeret-e inkább dolgozni. Magával a könyvkötéssel majdnem tíz éve foglalkozom. Egy idő után szívesen készítettem saját magamnak és a barátaimnak különböző füzeteket. Az árulás és piacozás ezekkel a termékekkel 2012 novemberében kezdődött. Akkor még vittem mellé mindenféle otthon talált dolgot, de végül kávéskészletet és ruhát nem adtam el, könyveket viszont igen.

A vásározás mellett építészként dolgozol. Hogy tudtad összekapcsolni a két tevékenységet? Miben egészítik ki egymást?

Építészként a 90%-a annak, amit az ember kitalál, soha nem épül meg. Ez egy abszolút meg nem értett szakma, ráadásul nagyon hosszú utat kell bejárnod a ranglétrán ahhoz, hogy elfogadjanak mint építész. Ha az ember létrehoz egy formavilágot, de nem tudja megvalósítani az épületek esetében, egy könyvborítón visszaköszönhet a tervezés során keletkezett mintasor vagy grafika.

Honnan szerzed be az alapanyagot a füzetekhez és a határidőnaplókhoz?

Már régóta súlyos papírgyűjtési mániában szenvedek: képeslaptól kezdve a szalvétán keresztül a különböző csomagolópapírokig minden érdekel. A Diósgyőri Papírgyár például mostanra BKV-jegyre és vízjeles papírra (államkötvényre és pénzre) specializálódott. 30-40 évvel ezelőtt gyártottak rendes, hagyományos papírt is: a termékeikre vízjelet ütöttek, és az volt a különlegességük, hogy minden papír a rózsaszín valamelyik árnyalatát vette fel. Egyszer interneten keresztül sikerült vennem egy csomag diósgyőri papírt egy nyugdíjas házaspártól. Már az ismerősi köröm is segít gyűjteni a különböző papírokat, amiket később felhasználhatok. Az egyik legnépszerűbb termékem a BKV-bérletekkel beborított füzet, amihez szerencsére folyamatosan érkezik az utánpótlás. Olaszországban is éltem egy ideig, a kinti barátaim még mindig félrerakják nekem a papírt, amibe a kenyeret csomagolják – ebből kiváló belső lapok lesznek a könyvekhez. De készítettem már füzetet egy berlini kukából kihalászott csomagolópapírból, teafilterekből, vagy az idei könyvhét plakátjából is. A bőrkötésű könyvekhez pedig egy bútorbolt kiselejtezett bőrkatalógusát használtam fel.

Kizárólag újrahasznosított anyagokkal dolgozol?

Az a kérdés, hogy mit nevezünk újrahasznosítottnak. A legtöbb belső papír újrahasznosított. A borítók nagy része szintén újrahasznosított papírból készül, de ezeket a boltban veszem. Viszont a nyomdát, amivel a mintákat felviszem a kartonra, én készítem lyukas bicikligumi-belsőből. A fenntarthatóság nálam mindig akkor jött be a képbe, ha anyagilag éppen nem álltam éppen jól, és kreatív módon kellett megoldanom a problémákat. Sok könyvkötő finom, drága anyagokkal és szerkezetekkel dolgozik – én ezeket önerőből próbáltam meg helyettesíteni. Ahelyett, hogy elvittem volna nyomdába a borítókat, kikísérleteztem, hogy tudnék saját mintákat nyomni a lapokra. Sok mindent kipróbáltam, végül a bicikligumiból készített nyomda vált be a legjobban, és azóta is ezt használom.

A könyveken és füzeteken kívül milyen termékeket árulsz még? Miért döntöttél úgy, hogy kibővíted a kínálatot?

A vásárokra van, aki egy éve ugyanazzal a termékkel jár, amit ugyanolyan technikával készít el, és egyetlen típusú dolgot árul. Bennem viszont megjelent a kényszer, hogy én nem mehetek ki kétszer ugyanazzal a szettel. A füzetek és könyvek mellett elindult egy másik irány is: a rajzolós vonal. Korábbi utazásaim inspirálták a képeslapok készítését, amelyeken külföldi városok részleteit örökítettem meg. Angol és magyar szöveggel is készítek fűszercímkéket különböző méretekben: kisebb és nagyobb bödönökre való változatot. A konyhafelszereléshez tartoznak még a vasalt mintákkal díszített zsákok, amikben magokat lehet tárolni, és fel lehet őket akasztani a kamraszekrényben.

Mivel tudsz kiemelkedni a többi könyvkötő és designer közül?

Ha az embernek megvan a saját világa, amit sikerül reprezentálni mások felé, az feltűnő lesz, megragad a vevőkben. Van visszatérő vásárlóm, és gyakran kapok megrendeléseket is. Mostanra, azt hiszem, sikerült kialakítani egy arculatot, aminek alapján már senki nem jön oda hozzám a vásárokon azzal a kérdéssel, hogy hol veszem a füzeteim.


További információk a Mimi's books and crafts Facebook-oldalon.

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

»

Kvíz

Olvassa el a Szimpatika magazint és válaszoljon a kérdésekre!

»

Tematikus kvíz

Böngésszen a honlap cikkei között és válaszoljon a kérdésekre!

»

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

»

A nyitólapról ajánljuk

#KORONAVÍRUS

Májusi akció

Béres Porcerő FORTE filmtabletta

70 db

6 299 Ft

90 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Nurofen Rapid Forte 400 mg lágykapszula

30 db

3 199 Ft

106,6 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Amorolfin-Teva 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

3 499 Ft

1399,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Hepacontur tabletta

30 db

1 799 Ft

60 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Canephron bevont tabletta

60 db

3 399 Ft

56,7 Ft/db
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Salvequick vízálló sebtapasz

28 db

749 Ft

26,8 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Panthenol külsőleges spray

130 g

2 499 Ft

19,2 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Fenitstil 1 mg/g gél

50 g

2 399 Ft

48 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Magne B6 bevont tabletta

100 db

3 299 Ft

33 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Voltaren Emulgel Forte 20 mg/g gél

150 g

4 599 Ft

30,7 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

SYSTANE® Ultra nedvesítő szemcsepp

10 ml

2 699 Ft

269,9 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszköz*

Parma Korai Terhességi teszt

1 db

649 Ft

649 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Nicorette® Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott oldatos spray

13,2 ml

4 188 Ft

318,1 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

NeoMagnizum izom magnézium tabletta

50 db

2 199 Ft

44 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Flamborin® 500 mg tabletta

20 db

949 Ft

47,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Lopedium 2 mg kemény kapszula

20 db

1 449 Ft

72,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nagy Svédcsepp Naturland
oldat

500 ml

2 099 Ft

4,2 Ft/ml
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

LenaVit Mesemaci gumivitamin narancs-málna-áfonya ízekben

60 db

2 199 Ft

36,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 149 Ft

24,4 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Advil Ultra Forte lágy kapszula

16 db

2 249 Ft

140,6 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Gynoxin 200 mg lágy hüvelykapszula

3 db

2 199 Ft

733 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Panangin® Forte 316 mg/280 mg filmtabletta

60 db

2 499 Ft

41,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

LenaVit C1000+Cink+D3 1000 mg C-vitamin + 10 mg szerves cink + 2000 NE D3-vitamin + 60 mg csipkebogyó

60 db

2 149 Ft

35,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
*** Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2021. májusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el