Egészséges életmóddal lassítható az öregedés

Szerző: Szimpatika
Azt, hogy az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás, a testmozgás és a rendszeres lazítás jótékony hatással vannak egészségünkre és biológiai korunkra, tapasztalatból is tudjuk, de új kutatási eredmények is ezt igazolják.

Egy kaliforniai kutatócsoport a kromoszómák végein sapkaszerűen elhelyezkedő ún. telomereket vizsgálta. Ezek a parányi nyúlványok minden egyes sejtosztódással rövidülnek, míg végül elfogynak, aminek következtében a sejt nem osztódik tovább, és elpusztul. A telomerek hosszából leolvasható az egyén, pontosabban a vizsgált sejt biológiai életkora.



A kutatók kimutatták, hogy heti hat alkalommal fél óra gyors tempójú gyaloglás, rendszeresen végzett stresszcsökkentő légzésgyakorlat, valamint a főképp növényi eredetű táplálékokon alapuló étrend segítségével a vérsejtek telomerei képesek regenerálódni. A kísérleti személyeknél öt év alatt – amennyiben tartották magukat az említett életmódhoz – a vizsgált sejtek telomerei kb. 10%-kal meghosszabbodtak, míg a kontrollcsoport tagjainál átlagosan 3%-kal rövidebbek lettek.


forrás: https://tgy-magazin.hu/

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!