Újabb kínai élelmiszerbotrány: pocsolyavíz a bárányhúsban
A híradás szerint az esettel kapcsolatban eddig hét embert vettek őrizetbe. A tettesek egy illegálisan működő mészárszéken naponta mintegy száz bárányt öltek le, s eladás előtt a húsukba utcai pocsolyából nyert, baktériummal szennyezett vizet fecskendeztek, hogy az eredeti tömegüknél többet nyomjanak. Ahogy az a rajtaütés során kiderült, az egy-egy állatból származó húsba akár hat kilogrammnak megfelelő mennyiségű vizet is belefecskendeztek, a hús minőségét pedig hamis hivatali pecséttel „garantálták”.
A tévé beszámolója szerint nem tudni, pontosan hová jutott a szennyezett bárányból, de feltehetően a piacokról az utcai árusok asztalaira és a dél-kínai városok, így pl. Kuangcsou éttermeinek tányérjaira is kerülhetett.
A kelet-ázsiai országban szinte alig akad ma már olyan élelmiszer, amellyel kapcsolatban ne látott volna napvilágot botrány az elmúlt hónapokban vagy években. A 2013-as év egyebek közt kadmiumos rizzsel, hamis tofuval, antibiotikumos csirkehússal, betegségben elhullott sertésekkel, patkány és nyest húsának árusításával, átcímkézett gyerektápszerekkel, hamisított alkohollal, újrahasznosított étolajjal és vegyszerrel dúsított tejjel borzolta a kedélyeket.
Kínában már évek óta problémát okoz az élelmiszer-biztonság kérdése, ami hosszú ideje a lakosság legnagyobb aggodalmainak egyike. A minőségellenőrök szerint minden évben a lakosság 15 százaléka, vagyis több mint 200 millió kínai betegszik meg szennyezett étel fogyasztása következtében.
forrás: https://www.mti.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!