Jövőre dúskálunk a hosszú hétvégékben

2013. 12. 28.
Szerző: Szimpatika
Jövőre több alkalommal is úgy esnek az ünnepnapok – például május 1-jéhez, október 23-hoz és december 24-hez kapcsolódóan –, hogy öt hosszú hétvége is lehet. Az ünnepek körüli szabadnapokat az eddigi gyakorlatnak megfelelően szombaton kell majd ledolgozni.

Az erről szóló rendelet tervezete a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) honlapján jelent meg. A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által jegyzett rendelettervezet szerint május 2., október 24. (mindkettő pénteki nap) és december 24. szerda lesz pihenőnap. Ez egészül ki a húsvét- és a pünkösdhétfővel (április 21., illetve június 9.), így összesen öt hosszú hétvégével tervezhetnek 2014-ben a munkavállalók.

A pihenőnapokat szombatonként – május 10-én, október 18-án és december 13-án –kell ledolgozni.

A tervezet szerint a rendelet kiterjed minden munkáltatóra és az általuk foglalkoztatottak munkarendjére, kivéve a megszakítás nélkül üzemelő és a rendeltetése folytán a munkaszüneti napokon is működő munkáltatókat, illetve az ilyen jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkarendjét.

Forrás: https://www.elelmiszer.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!