Az elmúlt 15 évből két karácsonyt, a 2001-es és 2007-es ünnepet emelhetjük ki, ekkor az ország nagy részét ténylegesen hótakaró borította. 2001-ben a karácsonyt megelőző hetekben havazott, mely megmaradt a szenteste napjáig.
Az elmúlt évek hőmérsékleti értékei ugyanakkor azt mutatják, hogy egyre enyhébbek a karácsonyok, több alkalommal eső vagy ködszitálás rontotta el a hangulatot – írta egy korábbi cikkében az Időkép.
Három évvel ezelőtt nemhogy fehér tájat, de még télies hangulatot sem láthattunk az ablakon kinézve. 2010. december 24-én a kora délutáni órákban akár az ibolya is kihajthatott volna, hiszen kora tavaszi hőmérsékletben díszítettük a fát. Szegeden 13, Győrben 14, Pécsett és környékén pedig 15-18 fokig emelkedett a hőmérő higanyszála. Mennyire hálásak lettünk volna ezekért az értékekért 2013 márciusában, amikor országszerte fagypont alatt volt a hőmérséklet!
Meteorológus szakértőt kérdeztünk arról, meg lehet-e jósolni a fehér karácsonyt, valamint mekkora az esély arra, hogy idén hóembert építünk az év legszebb ünnepén. Kiderült: elképzelhető, hogy megint 15 fokokat mutatnak majd a hőmérők.
Minden esély megvan a havas ünnepre
„November végén, de még december elején sem érdemes a fehér karácsony fogalmával dobálózni, mivel hiteles előrejelzést egy héttel előre, sőt az elkövetkező 4-5 napra lehet csak készíteni. A légkör folyamatosan mozgásban van, frontok, frontrendszerek alakulnak ki, állandóan keverednek a légtömegek. Egyelőre nem létezik olyan technológia, mely megmutatná nekünk, havazik-e majd december 24-én” – mondta el a Győr24-nek Varga Balázs meteorológus, klímaszakértő.
Az elmúlt években megfigyelhettük, hogy novemberben már leesett az első hó Magyarország területén, ám azt követően enyhe léghullámok érkeztek a Kárpát-medencébe, így rendre el is olvadt, mire díszítettük a karácsonyfát. 2013-ban még várat magára az első havazás. A hosszabb távú előrejelzések szerint enyhe, ugyanakkor csapadékos, változékony lesz a decemberi időjárás.
Ahol már tombolt a tél
Pár hete megírtuk, hogy tavaly már októberben havazott hazánkban, helyenként akár 2-3 centis összefüggő hótakaró borította a tájat. Sőt, arról is beszámoltunk több ízben, hogy Németországban, valamint Ausztria nyugati területein már kimutatta foga fehérjét a tél. Több ezer ember maradt áram nélkül, s a közúti közlekedés is megbénult, sarkvidéki körülmények uralkodtak a magasan fekvő területeken.
Nos, azt még nem tudjuk biztosra, hogy az ünnepek alatt hull-e majd a pelyhes, de az elképzelhető, hogy hétvégén a Dunántúl magasan fekvő területein hózápor, kisebb havazás is előfordul.
A további kilátások szerint hétfőn erősen felhős vagy borult lesz az ég. A Dunántúlon és a Duna-Tisza közén sokfelé várható eső, a Dunántúlon helyenként jelentős mennyiségű csapadék is hullhat. A Tiszántúlon, északkeleten kevesebb helyen várható eső, ott záporok alakulnak ki. A szél sokfelé erős, a Dunántúlon és északkeleten viharos lesz. Éjjel 5 és 11, délután 7 és 13 fok közötti hőmérséklet valószínű, keleten valamivel melegebb is lehet.
forrás: https://gyor.hir24.hu