Milyen táplálékokkal segíthetjük agyunk működését?

2013. 12. 03.
Szerző: Szimpatika
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az agy rengeteg tápanyagot igényel. Miközben mérete csupán a testtömegünk 2%-át százalékát teszi ki, elhasználja a test energiájának és a vérnek a 20%-át. Tízszer annyi tápanyagot igényel, mint a test többi szövete.

Nincs ez másként a különféle mikrotápanyagokkal sem, mint amilyenek például a vitaminok vagy az ásványi sók. Az agy ezekből minimum tízszer, de néhány vitamin esetében ezerszer többet használ fel, mint például egy szívizomszövet. Lelassult gondolkodású emberek vagy csökkenő IQ-teszt-eredményű gyerekek esetében az első kérdés mindig az: Mit esznek?

Az agyunk jó minőségű táplálékokat igényel és ha ezt megkapja, jobban teljesít. Ha nem kapja meg, állapota romlik, és sajnos azt kell mondjuk, véglegesen. Míg a bőr, az izmok vagy a csontok képesek újra felépülni, a jelenlegi tudásunk szerint az agy nem. Pedig a hosszan tartó stressz például roncsolja az agyi szöveteket. Ezt a közelmúltban kutatások igazolták.

Van egy másik, korábbi téveszme is, amit talán Einstein mondásának tartanak, miszerint az agyunknak mindössze töredékét használjuk mindennapi tevékenységeinkhez. Ez azonban nem igaz: a teljes agy minden apró szövete részt vesz a tevékenységeink koordinálásában, és sajnos már a legkisebb sérülés, a legkisebb kieső terület is látványos hiányt képes okozni.

Tápláljuk és védjük tehát neuronjainkat! Alább összegyűjtöttünk pár dolgot, amivel kényeztethetjük őket:

Sötét gyümölcsök

Áfonya, szeder, szamóca, meggy, stb. Minél sötétebb, minél jobban megfogja a ruhát vagy a kezünket, annál értékesebb egy gyümölcs táplálkozási szempontból. A bennük található, antocianin nevű vegyület, ami a kékespiros színért is felelős, növeli a vérerek integritását, javítja a keringést, és ezáltal jobb vérellátást biztosít minden szervünknek, beleértve az agyunkat is.

Naponta fél bögrényi áfonya sokat segíthet!

Magas flavonoid és C-vitamin tartalmuknál fogva ezek a gyümölcsök antioxidánsként védik a sejteket a környezeti ártalmaktól. Az áfonyát például az Alzheimer-kór egyik hatékony ellenszerének tartják, és több országban ajánlják idősödő embereknek. Egy 2005-ös tanulmányban kimutatták, hogy az áfonya fogyasztása jelentősen képes csökkenteni az agyérelzáródás (sztrók) kialakulásának esélyét. Naponta egy fél bögrével kellene fogyasztani belőle, vagy ennek megfelelő hatóanyagtartalmú áfonyakapszulával helyettesíteni.

Lecitin

A lecitin minden élő sejtben megtalálható, legnagyobb koncentrációban az agysejtekben és a májban. Az agysejtek esetében a lecitin a felelős az információ egyik sejtről a másikra történő átjutásáért. A sejtek nyúlványait körülvevő, ún. mielinhüvely feladata az információ áramlási sebességének növelése. Ezt az anyagot építi fel a testünk a lecitinből.

A lecitin továbbá képes feloldani a koleszterint és a véráramba juttatni, ezáltal hozzájárul a vérerek belső falának tisztaságához. Granulátum és kapszula formában is kapható, napi rendes adagja 4-5 gramm körül lenne. Napi 15-20 grammig is felvihető a mennyisége, amennyiben valakinek magas a koleszterinszintje. Süthető, főzhető, gyakorlatilag bármilyen ételbe belekeverhető. Az élelmiszeripar és a sütőipar is használja.

Omega-3 zsírsavak az agy felépüléséhez

Az agy a legzsírosabb testrészünk, és a zsírtartalmának 70%-a omega-3 zsírsavakból áll. Könnyen belátható, hogy ezek fogyasztása hozzájárul az agy megfelelő állapotához. Olyannyira, hogy a kismamáknak és a csecsemőknek kimondottan javasolják az omega-3 kiegészítést, mivel az az agy felépüléséhez szükséges.

Az omega-3 növényi forrása a lenmagolaj, állati eredetű a halolaj. Mindkettő jó. Van, aki erre esküszik, van aki arra. Talán a kettő együtt, felváltva a legjobb. Kapható omega-3 tartalmú tojás is a boltokban, „Okos tojás” néven. Ez úgy készül, hogy 20% lenmagot kevernek a tyúkok tápjába, és ettől a tojás omega-3 és E-vitamin-tartalma harmincszorosára növekszik a normál tojáséhoz képest.

Hal

A zsíros halak húsa kiváló omega-3, B-vitamin- és Q10 forrás. Mindhárom az agy és az érrendszer támogatásában vesz részt. A busa, a szardínia, a ponty, angolna, harcsa, makréla mind jó választás. Sajnos sütéskor az értékes anyagok jelentős része veszendőbe megy, de párolásnál és főzésnél megmarad. Nálunk a halak főleg sütve jelennek meg az éttermek választékában, ami tehát nem igazán jó módszer. Halolajkapszulák állandó és kitűnő minőségben adnak halolajat, de otthon is elkészíthető a hal úgy, hogy a tápértéke megmaradjon.

Dió

Nézzük csak meg: a dió, ha óvatosan bontjuk fel a héját, úgy néz ki belülről, mint egy agy. A hasonlóság miatt könnyű lesz megjegyezni, hogy agyunkat táplálja. A teljes B-vitamin-sorozat mellett 9 gramm fehérjét is tartalmaz egy negyed csészényi (3-4 evőkanál), ami egynapi adagnak tekinthető. A dió emellett ásványi sókban is gazdag. A vas-, a cink-, a kálium- és a magnéziumtartalma is jelentős, és ezek mind az agyhoz köthető tápanyagok. A benne levő Q10 és a szelén antioxidánsokként védik az agysejteket. Arról pedig, hogy telítetlenzsírsav-tartalma miért fontos, már egy bekezdéssel feljebb említést tettem.

Már 3-4 evőkanálnyi dió egynapi adagnak tekinthető!

A benne található természetes E-vitamin védi a diót a megavasodástól. A diót remekül lehet kombinálni más ételekkel, pl. hússal, zöldségekkel, süteményekkel stb... Légy kreatív!

Csírafélék

Télen főleg nincs jobb táplálék agyunk számára, mint a csírák. Olcsó, otthon nevelhető és tápanyagokban roppant gazdag táplálék. A csírák neveléséhez érdemes először tanulni egy kicsit a folyamatról, mert sok vesződségtől óvja meg magát az, aki kikéri egy gyakorlott csírakészítő tanácsait és jól használható eszközöket szerez be. A boltokban kapható, pár száz forintos csíráztató tálakkal nem igazán lehet sikert elérni. A csíra gazdag proteinben, B-vitaminokban és ásványi anyagokban. Nyersen kell fogyasztani, és egyszerre nem túl sokat. Naponta egy-két evőkanál ideális és könnyen előállítható mennyiség.

Joghurt

A joghurt fehérjetartalma érdekes aminosav-összetételű: gazdag az agyat stimuláló tirozin, és szegény az azt lenyugtató, triptofán nevű aminosavban. Ennek tudható be, hogy joghurtot fogyasztva az ember úgy felélénkül, mintha megivott volna egy kávét. Ráadásul remekül keverhető az előbb felsorolt tápanyagokkal: gyümölcsökkel, lecitinnel, dióval stb. Szinte minden elrejthető joghurtban, és hidegen remek étel.

Víz

Az agyunk szürkeállományának 80%-a víz (a fehérállománynak csupán 70%-a). A víz szállítja a sejtekhez a tápanyagokat és az oxigént, és elviszi onnan a keletkezett salakanyagot. Ugye nem felejtettük el, hogy ez az arány éppen tízszer annyi, mint a szervezetünk bármelyik egyéb szöveténél? Nem meglepetés tehát, hogy a vízhiány először az agy elfáradásában mutatkozik meg. Már 2% testfolyadék elvesztése olyan állapotot idéz elő az agyban, hogy képtelen lesz akár egy egyszerű matematikai alapműveletet is elvégezni.

Ginkgo biloba

Számtalan kísérlet igazolta, hogy a Ginkgo biloba minden más gyógynövénynél hatékonyabban járul hozzá az agy serkentéséhez. Biztosítja a hajszálerek rugalmasságát és átjárhatóságát, és ebből az agyban igen sok található. Amikor ezek jobb állapotba kerülnek, akkor több vér, több oxigén, több tápanyag jut el az agyunkhoz, és ezt meg is fogja hálálni. Gyógynövényboltokban standardizált formában beszerezhető, de bármely kertben is megnő. Napi 60-120 mg a hatékony adagja.

Rozmaring

A hagyományos népi gyógyászatban az emlékezés virágának nevezték. Hozzájárul a koncentrációhoz azáltal, hogy megnöveli a fej és az agy vérellátását. Frissen, nyersen fogyasztva tökéletes antioxidáns. Amikor frissen fogyasztjuk, egy szálat (8-10cm) vágjunk apróra és szórjuk a salátánkra vagy a reggeli italunkba. Amikor szárítva, teaként isszuk, egy kávéskanálny rozmaringból készítsünk kellemes ízű teát.


forrás: Demecs István - Naturhirek.hu

A nyitólapról ajánljuk

Júniusi akció

Béres CalciviD 7 filmtabletta

60 db

2 810 Ft

46,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Béres Porcerő Forte filmtabletta

60 + 60 db

6 590 Ft

54,9 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Baldivian® Night bevont tabletta

30 db

1 980 Ft

66 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dentinox® fogínygél gyermekeknek

10 g

1 770 Ft

177 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Proliver tabletta

30 db

1 260 Ft

42 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

4 440 Ft

148 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Voltaren Emulgel Forte 20 mg/g gél

150 g

4 380 Ft

29,2 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Exoderil® 10 mg/g krém

30 g

2 380 Ft

79,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Visine® Classic 0,5 mg/ml oldatos szemcsepp

15 ml

1 800 Ft

120 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Rhinospray Plus 1,265 mg/ml oldatos orrspray

10 ml

2 070 Ft

207 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apetister junior Málna-feketeribizli ízű oldat

100 ml

1 660 Ft

16,6 Ft/ml
Étrend-kiegészítő készítmény**

Saballo Complex lágy kapszula

60 db

4 050 Ft

67,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Jiangzhi Tongshu San Forte Szűztea kapszula

80 db

2 250 Ft

28,1 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Lopedium® 2 mg kemény kapszula

30 db

1 780 Ft

59,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Curiosa® sebkezelő gél

15 g

1 430 Ft

95,3 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Kitonail® 80 mg/g gyógyszeres körömlakk

3,3 ml

4 995 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

NeoMagnizum keringés tabletta

50 db

2 190 Ft

43,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

2 025 Ft

126,6 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sudocrem® krém

125 g

2 230 Ft

17,8 Ft/g
Kozmetikum
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. júniusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el