Hogyan hat gondolkodásunkra a pénz hiánya?

Szerző: Szimpatika
A pénztelenség gondolkodás szempontjából is ördögi körbe taszíthatja azt, aki szegény. A Science c. szaklapban megjelent kutatás szerint ugyanis az, akinek eluralkodik gondolatain a pénz hiánya, nagyobb eséllyel hoz rossz döntéseket, amelyek meggátolják, hogy kilábaljon kilátástalannak érzett helyzetéből.

Annyi mentális energiát felemészt ez az aggodalom, hogy másra jóval kevesebb kapacitás jut. Kutatások szerint akár 13 pontot is veszíthet az IQ-jából, akit egyfolytában nehéz anyagi helyzete aggaszt. (Ez egyenértékű annyival, mintha egy egész éjszakát nem aludna.)

A kísérletben egy bevásárlóközpontban kérdeztek meg különböző anyagi helyzetű embereket, hogy hogyan érintené őket egy autójavítás költsége. Két helyzetet vázoltak fel: az egyikben kisebb, még menedzselhető összegről volt szó, míg a másikban olyanról, ami a többségnek már komoly anyagi megterhelést jelentene. Miközben a megkérdezettek átgondolták a helyzeteket, feladatokat adtak nekik, amelyek megoldása a kevésbé drága javítás gondolata mellett mindenkinek megfelelően ment, míg a nagyobb javítás gondolata a kevésbé tehetősek esetében már negatívan befolyásolta az eredményt.

Régebben a szegénységet gyakran a személyes sikertelenség vagy a körülmények negatív együttállásának számlájára írták. A kutatók most azt mondják, hogy egyszerűen az, hogy nincs pénz, csökkenti az agyi kapacitásokat, így vezethet közvetve szegénységhez. Az illető az adott helyzet konkrét problémáira, így a csekkek befizetésére, a kiadások közti egyensúlyozásra összpontosít, abban hatékony, de más már nem fér be a gondolatai közé.

Hogy tovább teszteljék az eredményeket, a kutatók elutaztak Indiába, és hasonló gondolkodtató feladatokat adtak a cukornádtermesztő gazdáknak, akik az aratás után relatíve tehetősek, ellenben az év más időszakaiban szegénynek számítanak. Azt találták, hogy a teszteket a különböző időszakokban, az anyagi helyzettel összefüggően, különböző sikerrel oldották meg.

A tudósok úgy vélik, ez az eredmény rámutat arra, hogy miért tud valaki nagyon nehezen kikecmeregni a szegénységből, ha egyszer belekerült. Ugyanis annyira lefoglalják a gondolkodását a pénztelenség közvetlen következményei, hogy arra nem jut energiája, hogy az esetleges kivezető utakat feltérképezze. Így például nem tudja a kapacitásait arra fordítani, hogy képezze magát, vagy megpróbálja menedzselni az idejét.

 

Forrás: https://kivultagasabb.blog.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!