Helyemen vagyok-e? Melyik az én utam?

2013. 10. 30.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szerző: Szimpatika
Minden ember szeretne hinni abban, hogy az élete értékes és értelmes. Mindannyiunkban ott van a vágy, hogy érezhessük: fontosak vagyunk, szükség van ránk, valami jót teremthetünk, valamilyen cél felé haladunk, amit be is teljesíthetünk.

Minél mélyebben vagyunk képesek hinni ebben, annál teljesebbnek, elégedettebbnek érezhetjük magunkat, annál eredményesebben végezhetjük a dolgunkat, és ez kudarcok esetén is erős támaszt jelent – hiszen látjuk a célt, amiért érdemes felállni és tovább küzdeni.

Éppen ezért nem nehéz megérteni, miért érzünk ürességet, zavarodottságot vagy egyenesen kétségbeesést ennek a meggyőződésnek a hiányában. Kevés kínzóbb helyzet van annál, ha úgy érezzük, nem vagyunk a helyünkön, nem a saját utunkat járjuk – talán csak az, ha ráadásul nem is sejtjük, melyik lenne a mi helyünk, a mi utunk.



De honnan tudhatjuk ezt meg, ha belül nem érezzük egyértelműen? Mi adhat hiteles iránytűt? Hogyan dönthetjük el, hogy például egy kudarcsorozat csupán azt jelzi, hogy más módon, más eszközökkel kell ugyanazon a területen próbálkoznunk, vagy azt, hogy nem a megfelelő pályán vagyunk (legyen szó akár szakmai, életvitelbeli vagy párkapcsolati kérdésről)?

Milyen módokon jelzi a tudattalanunk, a testünk, a látszólagos véletlenek, balszerencsés történések sorozata, a környezetünk, ha diszharmónia van a karakterünk, az adottságaink, a rejtett vágyaink, céljaink és az életvezetésünk között? Miként lehet szemünk, fülünk ezekre a jelzésekre? Miért nem látjuk és értjük meg sokszor azt sem, ami a kívülállók számára teljesen nyilvánvaló?

Mit tegyünk, ha ugyan sejtjük vagy tudjuk, melyik lenne a mi utunk, de úgy tűnik, objektív tényezők akadályozzák, hogy arra lépjünk? Hogyan lehet megoldani egy ilyen helyzetet – vagy éppen rádöbbenni, hogy mégsem arra kell mennünk, amerre hittük? Melyek a szükséges kompromisszumok, és melyek azok, amelyeket nem szabad meghozni, mert nem lehet együtt élni velük?

A Nyitott Akadémia 2013. november 23-án 9.30 és 18.00 óra között az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartandó, egész napos programjának hét kiváló előadója a legkülönbözőbb megközelítésekből tárgyalja ezt a nagyon izgalmas témát – érdemes velük tartani!


forrás: https://www.nyitottakademia.hu

Szimpatika akció

Olvasna még a témában?

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

Kvíz

Olvassa el a Szimpatika magazint és válaszoljon a kérdésekre!

Tematikus kvíz

Böngésszen a honlap cikkei között és válaszoljon a kérdésekre!

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!