A testépítő szerek veszélyei
A szteroidok és más gyógyszergyári termékek bekerülnek a felszíni vizekbe, amelyről a szakértők gyakran úgy vélekednek, hogy mivel ezek a vegyületek lebomlanak, az ökológiai kockázat idővel természetes úton is csökken. Úgy tűnik azonban, hogy a bioaktív szerves vegyületek némelyike olyan átalakuláson megy át, melynek következtében hatása már kevésbé látható előre – írja a lap.
Az Iowa Egyetem kutatói például az anabolikus szteroidok közé tartozó trenbolon-acetát és két másik szer esetét vizsgálták. A testépítők és súlyemelők körében egykoron népszerű trenbolon-acetát humán alkalmazása ma már tiltott. Az Egyesült Államokban ugyanakkor szövetségi törvények engedélyezik alkalmazását a szarvasmarhatartásban, hogy gyorsítsa az állatok súlygyarapodását és hatékonyabbá tegye a takarmányozást.
A terepen végzett kísérleteket követő laboratóriumi tesztek során a kutatók azt találták, hogy a trenbolon nem bomlik le teljes mértékben a vízben, ahogyan azt korábban gondolták, és elegendő maradványszer marad vissza ahhoz, hogy bizonyos környezeti feltételek mellett regenerálja önmagát. Így a vegyület életideje meghosszabbodhat akkor is, ha csak nyomokban van jelen a környezetben.
forrás: pharmaonline.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
- Félelmetes, letaglózó érzések fogságában
- Készüljünk fel tudatosan a téli bőrápolásra!
- Vecsei H. Miklós - Semmelweis Ignác megformálója
- A fény gyógyító ereje
- Nemzetközi férfinap - ünnep a férfiakért
- Méz - a természetes immunerősítő
- Üdv a hangok világában!
- Egy betegséget jobb megelőzni, mint elszenvedni
- Endoszkópos műtéttel gyorsabb a felépülés
- Mediterrán diéta segíti a COPD-vel élőket
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!