Kristine Barnett: A szikra

2013. 10. 10.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szerző: Szimpatika
Kristine Barnett és fia, Jake története nagy port kavart Amerikában: a fiú kétéves volt, amikor az orvosok diagnosztizálták autizmusát, és azt mondták, talán soha nem lesz képes még a cipőjét sem önállóan bekötni.

Azonban Kristine saját kezébe vette a fia képességeinek fejlesztését, aminek köszönhetően Jake ki tudta bontakoztatni tehetségét: nyolcéves korában kezdett felsőfokú matematikai, csillagászati és fizikai tanulmányokba, kilencévesen fogott hozzá egy olyan eredeti asztrofizikai elmélet kidolgozásához, amelyért szakértők szerint egyszer még Nobel-díjat kaphat, tizenkét esztendősen pedig már fizetésért végzett kvantumfizikai kutatásokat. Ez volt az első nyári diákmunkája.

Jake Barnett IQ-ja nagyobb, mint Einsteiné, fotografikus memóriával rendelkezik, és képes volt két hét alatt egyedül megtanulni a függvénytant. Az, hogy ez a rendkívüli elme nem veszett az autizmus ködébe, csak édesanyja kitartásának köszönhető. A szikra ennek az asszonynak a különleges visszaemlékezése. Annak a harcnak a leírása, amelyet Kristine Barnett egyszerre vívott a környezetével – beleértve a férjét is –, mert nem akarta, hogy gyermeke fejlesztése során csak a legalapvetőbb készségekre fókuszáljanak, és Jake autizmusával, amely miatt a fiú figyelme egyre inkább elfordult az őt körülvevő világtól.

A házuk garázsában vezetett családi napközi tapasztalataira támaszkodva eltökélten fáradozott a Jake-ben észrevett „szikra”, a szenvedélyes érdeklődés lángra lobbantásán. Úgy döntött, nem azzal törődik, amire a fia képtelen, inkább a képességeire fog koncentrálni. Ez az alapelv, valamint a játékok és a normális gyermekkori élmények (labdázás, kirándulás, kerti sütés) fontosságába vetett hit segítette Kristine-t az akadályok leküzdésében.

Jake most már 14 éves múlt, hamarosan lediplomázik, miközben vannak vele egykorú barátai is, akikkel videójátékokat játszik, baseballozik, és lányokkal is randevúzik. Kristine úgy gondolja, hogy minden autista gyermekben érdemes megtalálni és felszítani ezt a szikrát, amely segít neki kibontakozni – még akkor is, ha nem válik minden autista gyerek zsenivé.

A szikra drámai, gondolatébresztő, szemléletformáló elbeszélés a félelmetes nehézségekkel szembeszálló szeretet és bátorság erejéről, a káprázatos lehetőségekről, amelyek akkor tárulnak föl, ha megtanuljuk, hogyan aknázzuk ki maradéktalanul a minden gyermekben és valamennyiünkben ténylegesen rejtőző képességeket.

Szimpatika akció

Olvasna még a témában?

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

Kvíz

Olvassa el a Szimpatika magazint és válaszoljon a kérdésekre!

Tematikus kvíz

Böngésszen a honlap cikkei között és válaszoljon a kérdésekre!

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!