Megduplázódott a transzplantációk száma

Szerző: Szimpatika
Ugrásszerűen megnőtt a szervátültetések száma a Semmelweis Egyetemen az Eurotransplanthoz való végleges csatlakozás óta eltelt három hónapban. Mindez országos siker, hiszen a Semmelweis Egyetem klinikáin végzik a hazai szervátültetések kétharmadát.

Július 1. és október 1. között összesen ötven veseátültetést végeztek, amely az eddigi szám duplája: 2011 és 2012 ugyanezen időszakában 25, illetve 26 veseátültetés történt. Ha éves szinten sikerül megtartani ezt a dinamikus növekedést, akkor a vese-transzplantációk száma elérheti a 200-at, amire még sosem volt példa Magyarországon. A számokból jól látszik az is, hogy a tavalyi cadaver (az élődonoros átültetés „ellentéte”, azaz az agyhalottból származó szervek esetén használatos kifejezés) vese-transzplantációk számát idén már októberre sikerül meghaladni. Az élődonoros veseátültetések tekintetében pedig már 2011-ben elérte Magyarország a 18 százalékos európai átlagot, a Semmelweis Egyetem pedig két százalékkal meg is haladta ezt.

2011-ben 13 szívtranszplantáció történt a Semmelweis Egyetemen, míg idén arra számítanak, hogy ez a szám eléri a negyvenet. Mostanáig összesen 30 átültetés történt, míg tavaly egész évben volt összesen ennyi beavatkozás. Emellett harminc műszívbeültetés is történt, öt esetben végleges keringéstámogató eszközt kapott a beteg.

Májátültetésből a jelenlegi helyzet szerint reális az évi hatvan elérése. A hasnyálmirigy-transzplantáció terén szintén növekedés észlelhető: eddig átlagosan évi 2-4 ilyen beavatkozás történt, most csak októberig már hét volt.

Az eddigi tapasztalatok szerint a betegek 20 százaléka kap szervet külföldről. Ez az arány a gyerekeknél jóval nagyobb, mintegy ötven százalékos. A 16 éven aluliak már az előzetes csatlakozás során rákerültek az Eurotransplant közös várólistájára, amelynek következtében ma már a transzplantációra szoruló gyermekek 3-4 hónapon belül hozzájutnak a megfelelő szervhez.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!