Szimpatika – Kedves Kerecsendiné Szirbik Klára (Zsófi néni)!

Rengeteg élménnyel gazdagodott Lacika a nyári szünetben. A károk egy részét már sikerült is rendezni. A leégett lovardát például már teljesen újraépítették, a lovak meg majd csak visszatalálnak, végtére is okos állatok. Természetesen figyelembe vettük az évzárón említett jó tanácsait a nyári sporttevékenységekkel kapcsolatban, így Lacit úszótáborba küldtük. Nagyon jó kis közösség alakult ki a táborban. A szülők is összetartanak. Ez különösen most fontos, hogy kalákában újra kell csempéznünk a lurkók miatt az 50 méteres medencét.

De hát miért is mesélek a nyárról, amikor itt az ősz, és nyakunkon a tanulás. Mi már felkészültünk. Megvettük az összes füzetet. Először azokat, amiket az iskola honlapjára tetszett kiírni, azután azokat, amikre valójában szükség van a szülői értekezleten elmondottak alapján. Igazán nem volt megterhelő anyagilag. Azt a régi csillárt meg már úgyis el akartuk adni. Nagymama sírt egy keveset, hogy ez az ükanyai öröksége, de hát az idősek már csak ilyenek. Ragaszkodnak mindenhez.

Megvettük a füzetvédő borítókat és a füzetvédő borítókat védő borítókat is. Biztonság kedvéért bekötöttük a füzeteket színes papírba is, és arra is raktunk egy réteg borítót. Így most az iskolatáska a könyvekkel egy hétfői napon 70 kiló, de hát nem hiába volt az a sok sporttábor, ugye.

Kicsit gondban voltunk azzal, hogy olyan zsírkrétát tetszett kérni, ami Magyarországon nem kapható, de szerencsére Piri nénikém ultramaratonista, így nem jelentett gondot neki, hogy elfusson Brüsszelig, meg vissza. Kétszer, mert először csak a 48 darabost hozta, a szükséges 72 darabos helyett.

A hódszempilla ecseteket – amelyekkel a gyerekek könnyebben képesek házikót festeni – könnyebb volt beszerezni. Persze az állatvédők tüntetnek azóta a házunk előtt, de hát mindig lesznek, akik a fejlődés útjába állnak.

A feleségem éjjel megvarrta a babzsákot, a tornazsákot, az uzsonnás zsákot és a rajzeszközzsákot. El is neveztem Zsák Norrisnak, de nem nevetett. Egyáltalán nem. Olyan komoran néz rám, mint Tomi tata, miután kihegyezte az összes ceruzát, és monogramot vésett beléjük. Emlékszem, a postairónok után kellett kihívnunk a mentőket. Be is vitték idegszanatóriumba a tatát. Ott találkoztunk Virovecz tanár úrral, aki szintén nagyon készül a tanévre. Állítólag teljesen rendbejött a vándortábor óta. Bár amikor meglátta Lacikát, sírni kezdett, és egész testben előre-hátra dülöngélve ómagyar dalokat dünnyögött.

Jaj, majdnem elfelejtettem. Lacika sok időt töltött sajnos vidéken Lóri bácsival, a szabadi juhásszal, és elsajátított pár kellemetlen kifejezést, ezért fogadtunk mellé egy erkölcstan-korrepetitort. Remélem, egy-két hónap alatt érződik a hatása.

Szóval, felkészültünk. Csak egy kérdésem lenne. Láttuk a nejemmel, hogy a nemzeti alaptantervben benne van a lovaglás. Tényleg mindenkinek saját lovat kell vennie? Mert a jószág elhelyezése nehézséget okozhat itt a 35 négyzetméteres panelban. De ha kötelező, tessék megírni, megoldjuk, végtére is a kukatárolóban elfér, ha kivisszük onnan a parkba a gyerek íróasztalát.

Üdvözlettel:

id. Koroknai László (TótFeri)