A gyűrűsizmok edzése

2013. 09. 30.
Szerző: Szimpatika
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Testünkön minden nyílást gyűrűsizmok határolnak és tesznek szükség esetén zárhatóvá, illetve nyithatóvá. Így a felsőtesten gyűrűsizmok zárják többek között a szánkat, a szemünket, a torkunkat, az alsótesten a nőknél a húgycsövet és a hüvelyt, és mindkét nemnél a végbélnyílást.

A gyűrűsizmok edzésével javíthatjuk a látásunkat, megoldhatjuk a fogyókúránkat és emésztési vagy szexuális problémáinkat. Sikerrel küzdhetünk az inkontinencia, a reflux, sőt az asztma ellen is.

Paula Garbourg balettáncos és operaénekes 35 éves volt, amikor életét és karrierjét kettétörte egy titokzatos betegség. Egyre kevésbé tudta mozgatni a végtagjait, és hamarosan a járás is gondot okozott neki. Orvosai nem találtak megoldást. Állapota rövid időn belül olyannyira leromlott, hogy végül már nem tudott járni, és orvosai tolószéket rendeltek neki.
Ekkor Paulának eszébe jutottak azok az énekórák, amikor észrevette, hogy lábujjhegyen állva szebb hangokat tudott képezni. Ahogy elkezdte ezeket a mozdulatokat gyakorolni, arra a következtetésre jutott, hogy kell lennie valamilyen erőnek az emberi testben, ami visszaállítja a megbomlott rendet. Ettől kezdve félretett mindent, és csak egy dolog érdekelte: hogy megtalálja azokat a mozdulatokat, azokat a gyakorlatokat, amelyek megmentik őt a tolószéktől. Kitartó és makacs kísérletezése eredményeként rátalált az izmok és a különböző szervek olyan összefüggésére, mely végül meghozta gyümölcsét: Paula teljesen meggyógyult. Ezt követően egy jó nevű ortopéd sebészorvostól, dr. Fritz Pulvermachertől anatómia- és fizikoterápiás leckéket vett, hogy megértse módszerének tudományos magyarázatát. Eredményére sok orvos felfigyelt Izraelben, ahol a módszer hamarosan elnyerte az egészségbiztosítási pénztár támogatását.

A gyógyuláshoz vezető úton Paula azt tapasztalta, hogy a helyes testtartás nem csupán a hátfájdalmak elkerülése érdekében fontos. Rájött, hogy a napjaink során leggyakrabban végzett mozdulatokra kell leginkább odafigyelni, hiszen ha azokat rosszul csináljuk, úgy árthatunk vagy használhatunk magunknak a legtöbbet. Ezért el is magyarázza, hogyan kivitelezhető helyesen például az evés, ivás, köhögés, ülés, állás, sétálás, futás, táncolás stb. Gyakorlatai között egyaránt vannak olyanok, amelyek renyhévé vált, elfelejtett izmokat képesek újra életre kelteni, vitalizálni, és olyanok, amelyekkel egy már elfogadhatónak tekintett állapot stabilizálható vagy akár javítható. Bármilyen korosztály számára elsajátíthatók, és nemcsak otthon, de akár autóvezetés, utazás, esetleg irodai munka közben is végezhetők.

A gyakorlatok a következő problémákban segíthetnek:

- Szemproblémák, látásjavítás

- Hangképzés, asztma

- Nyelőcső, reflux

- Emésztés, gyomorproblémák

- Bélproblémák, aranyér

- Inkontinencia

- Nemi aktivitás, potenciaproblémák

Bővebb információ: masodiksziv.blogspot.be
A módszerről tartott konferencia november 8-11 között Zalakaros, Alma utca 1. Klub Karos Spa**** Wellness Hoteben lesz.

ADVENTI AJÁNDÉK

Még sok adventi érdekességgel és meglepetéssel készülünk olvasóinknak...

Decemberi „esküvő” kvíz

Ha decemberben kitölti esküvői kvízünket, megnyerheti a lovasi Márffy Ház 25%-os kedvezményét, amelyet kifejezetten olyan pároknak kínálnak fel, akik még keresik a tökéletes helyszínt: a gyönyörű, Veszprém megyei településen meseszerű környezetben várják a párokat és a násznépet!

 

Játszom » Mi ez a játék? Részletek és szabályok »

A nyitólapról ajánljuk

#KORONAVÍRUS

Fertőzött:
225 209
Kórházban:
7 732
Elhunyt:
5 142
Tesztek:
1 850 230
Magyarországi adatok – Legutolsó frissítés dátuma: 2020.12.02. 09:00
Decemberi akció

Otrivin Rapid 1 mg/ml adagoló oldatos orrspray

10 ml

1 920 Ft

192 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

30 db

1 850 Ft

61,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex Izom + Ízület retard kemény kapszula

20 db

1 800 Ft

90 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

4 390 Ft

146,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

D3-vitamin Béres 1600 NE tabletta

90 db

2 150 Ft

23,9 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Neo Citran belsőleges por felnőtteknek

10 tasak

2 260 Ft

226 Ft/tasak
Vény nélkül kapható gyógyszer

Strepfen® DIREKT 16,2 mg/ml szájnyálkahártyán alkalmazott oldatos spray

15 ml

2 430 Ft

162 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cationorm® Emulziós szemcsepp

10 ml

2 530 Ft

253 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköz*

Proliver tabletta

30 db

1 242 Ft

41,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Rubophen 500 mg tabletta

20 db

1 390 Ft

69,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mucopront 375 mg kemény kapszula

50 db

2 170 Ft

43,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® forte bevont tabletta

20 db

2 660 Ft

133 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nicorette® Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott oldatos spray

13,2 ml

3 960 Ft

300 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

2 060 Ft

128,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

ACC® LONG 600 mg pezsgőtabletta

10 db

2 110 Ft

211 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Robitussin™ Antitussicum szirup

100 ml

1 740 Ft

17,4 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Novo C plus Liposzómális C-vitamin lágykapszula

60 db

3 490 Ft

58,2 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Mebucain® Mint 2 mg/1mg szopogató tabletta

20 db

1 520 Ft

76 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Elinix® probiotikum kemény kapszula

28 db

2 780 Ft

99,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ambroxol-TEVA 3 mg/ml szirup szájfecskendővel

100 ml

1 680 Ft

16,8 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dipankrin® Optimum 120 mg gyomornedv-ellenálló filmtabletta

60 db

1 990 Ft

33,2 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Centrum® Nőknek 50+ A-tól Z-ig® multivitamin

30 db

2 990 Ft

99,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Gaviscon borsmenta ízű rágótabletta

48 db

2 080 Ft

43,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Stodal® Neo szirup

200 ml

1 820 Ft

9,1 Ft/ml
Vény nélkül kapható homeopátiás gyógyszer jóváhagyott terápiás javallat nélkül
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. decemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el