Kína nem használja többé szervdonorként a kivégzett rabokat

Szerző: Szimpatika
Kína felhagy azzal a – korábban titkolt – gyakorlattal, hogy kivégzett rabokat szervdonorként használnak fel. Novembertől már csak önkéntes donoroktól származó szervek átültetésére kerülhet sor – írta a hongkongi média.

Az egészségügyi minisztérium döntéséről Huang Csie-fu, a transzplantációs osztály irányítója számolt be, aki elmondta, hogy a szervátültetéseket engedéllyel végző 165 kórház első csoportja kötelezettséget vállalt, hogy nem használja fel kivégzettek szerveit.


Kína korábban kitartóan tagadta, hogy kivégzett rabok szerveit használta fel transzplantációs műtétekhez, ám néhány évvel ezelőtt beismerte ezt a gyakorlatot. A hatalmas ázsiai ország átfogó, önkéntes donorhálózat kialakításán dolgozik, amelybe az év végig 25 tartományi jogú régiót akarnak bevonni. Tavaly az átültetett emberi szervek 64 százaléka származott kivégzett raboktól, míg idén ez a szám eddig 54 százalék körül mozog – mondta el Huang Csie-fu.

A kereslet és kínálat között továbbra is mély a szakadék: évente körülbelül 300 ezer ember van várólistán, és közülük nagyjából minden harmincadik kapja meg a szükséges szervet. A szervek feketekereskedelméről időről időre leleplező írások jelennek meg.

Az önkéntesek száma a szervfelajánlási rendszer bevezetésének évében, 2010-ben 63 volt, ez mára havi 130-ra bővült. Számuk növekedését nagyban gátolják a kínai hagyományok, amelyek szerint akár eltemetik a halottat, akár hamvasztják, a testnek sértetlennek kell lennie. Az élő emberekből történő szervkivételt és a szervek átadását a törvény nem engedi, kivéve, ha az alanyok házastársak vagy vérségi rokonságban állnak egymással.

A kínai kormány 2007-ben megtiltotta magánszemélyeknek és szervezeteknek a szervkereskedelem minden formáját. A büntető törvénykönyv 2011-es módosításakor a szervkereskedelem bekerült a bűncselekmények közé.

Azok, akik erőszakkal távolítanak el szerveket, vagy fiatalkorúakat kényszerítenek bármely szervükről történő lemondásra, emberöléssel vádolhatók. Akiket tiltott szervkereskedelemben találnak bűnösnek, öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetők, de súlyos esetben a büntetési tétel ennél magasabb is lehet.


forrás. MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!