Az életkor emelkedésével nő a trombózis kialakulásának esélye

2013. 07. 08.
Szerző: Szimpatika
A trombózis egy igen alattomos betegség, ami, ha egyszer már kialakult, sajnos nagy eséllyel kiújulhat. Ráadásul a kor előrehaladtával nő a trombózis kialakulásának az esélye. Szerencsére az orvostudomány nagy hangsúlyt fektet ennek az állapotnak a megismerésére és a probléma kivédésére, ahogyan azt Blaskó György professzortól, a Trombózisközpont szakmai vezetőjétől és véralvadás-specialistájától megtudhatjuk.

„Az orvostudomány fokozatosan alkalmazkodik ahhoz a kihíváshoz, amit az elöregedő népesség jelent. Tény, hogy az idősek gyakrabban betegszenek meg, valószínűbbek a krónikus, szellemi leépüléssel járó betegségek. Annak ellenére, hogy ismereteink a rizikófaktorokat illetően jelentősen bővültek, a trombózis ma is a leggyakoribb kivédhető halálok a kórházban kezelteknél. Sajnos a rizikófaktorok közül éppen az életkor a legkevésbé analizált tényező. 55 és 80 év között a trombózis esélye évente 1%-kal nő, és végül a fiatalkorban jellemzőnek több százszorosa lesz. A végzetes tüdőembólia szintén gyakoribb az időseknél” – ismerteti a professzor.

Rizikófaktorok

A trombózis kialakulásának esélye sokkal nagyobb az időseknél, de nem a kor az egyetlen rizikófaktor. Fontos azt is tudni, hogy a fiatalok körében is előfordulhat ez a súlyos esemény, igaz, ritkábban – ám más tényezők és betegségek növelhetik a kockázatát.

„Társult, illetve szerzett rizikófaktorok például a sebészeti műtétek, az akut belgyógyászati betegséggel történő hospitalizálás, az öregotthoni lét; valamilyen trauma, neurológiai betegségek, korábbi trombózisok, centrálisvéna-kanül, végül jellemzően a daganatok is. De gondot jelenthetnek a korábbi esetleges stroke-ok, a testsúlynövekedés, és a krónikus gyulladásos megbetegedések is” – mondja Blaskó György professzor.

A trombózis után

A trombózissal együtt élni nem egyszerű feladat. Sajnos manapság is sokan érzik úgy, hogy ha egyszer túléltek egy ilyen eseményt, akkor már a kezükben tartják az irányítást, és nincs szükségük a folyamatos kontrollra, az orvos segítségére.

„A vénás tromboembólia nem jóindulatú megbetegedés! Populációs vizsgálatok kimutatták, hogy a 30 napon belüli mélyvénás trombózis következtében történt halálozás 5%, míg a tüdőembólia esetében sajnos 33%. A tüdőembóliás betegek 25%-át ráadásul hirtelen éri a halál. A túlélő betegek 30-50%-ánál 10 éven belül kifejlődik a poszttrombotikus szindróma, vagyis esetükben sokkal nagyobb valószínűséggel újul ki a probléma. A legveszélyeztetettebbek az ismerten magas rizikójú, több trombózist túlélt betegek és azok, akiknél az első esemény rögtön a tüdőembólia (a tüdőt érintő érelzáródás) volt. Ez utóbbi esetekben nem annyira a végtagok vénáinak trombózisa, mint inkább a végbél-, méh- stb. körüli vénák trombózisa áll a háttérben” – tudjuk meg Blaskó György professzortól.


forrás: Trombózisközpont

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!