Honnan tudhatom biztosan, hogy peteérésem van?

2013. 06. 10.
|
Kíváncsi vagy, melyek ciklusod legtermékenyebb napjai? A helyes önvizsgálati technika segítségével könnyedén kiismerheted tested jelzéseit. Amire szükséged lesz: néhány alapvető biológiai ismeret és némi türelem – ez utóbbi kizárólag rajtad múlik, a többiben segítünk!

Fontos tudnivaló, hogy amíg a petesejt mindössze 24 óráig, addig a férfi ivarsejtjei napokig életképesek a számukra ideális környezetben, ezért az a legoptimálisabb, ha már a peteérés előtti időszakban is történik együttlét. De mikor is van ez a bizonyos időszak?

A gyógyszertárakban kapható ovulációs tesztek pontos eredményt adnak, de csak a tüszőrepedés pillanatában, illetve azt követően jeleznek; az ezt megelőző termékeny periódusról nem tájékoztatnak. Számolgatni egyébként szinte teljesen felesleges lenne ilyenkor, mert az ovuláció nem illeszkedik a naptárhoz, sőt néha soron kívül is bekövetkezik. Annál gyümölcsözőbb némi időt és fáradságot szánni testünk jelzéseinek kifürkészésére, ugyanis tény, hogy a tüszőrepedést közvetlenül megelőző időszakban történő szeretkezés gyakrabban vezet gyermekáldáshoz. Ebből a szempontból mindenképp pozitív hír, hogy az ovulációnak van néhány jól felismerhető, egyértelmű jele: ilyen például a hüvelyváladék mennyiségének és minőségének megváltozása, a méhnyak előremozdulása, a középfájdalom, vagy a testhőmérséklet apró ingadozásai.



Önvizsgálaton alapuló módszerek

A peteérés egyik leglátványosabb jele a hüvelyváladék mennyiségének radikális emelkedése, amelyet minden nő észrevesz magánál. Ebben az időszakban egyébként sokan kívánatosabbnak érzik magukat, sőt még az ágyban is magabiztosabbak lehetnek.

A középfájdalom szintén megbízhatóan jelzi a peteérést – annak, aki egyáltalán érzékeli.

Az ovuláció közeledtével a méhnyak picit előremozdul, illetve megváltozik a formája és a tapintása is. Elsőre sci-finek tűnhet, pedig viszonylag könnyen ellenőrizheted a méhnyak állapotát: alapos kézmosás után, egy vagy két ujjal nyúlj fel a hüvelyedbe, és tapintsd ki a méhnyakat. A peteérés időszakában nagyon egyszerű elérni: ilyenkor előrébb csúszik, lágyabb és enyhén nyitott, tapintásra a fülcimpára emlékeztet; a terméketlen időszakban azonban kemény és zárt, érintésre pedig olyasmi érzés, mintha az orrod hegyét tapogatnád.

A testhőmérséklet apró ingadozásai is jelzik a peteérést – bár a reggeli hőmérőzgetéshez némi kitartás is szükséges, ugyanis ahhoz, hogy megbízható eredményt kapj, minimum két, de inkább három hónapos lázgörbét kellene felállítanod. A tudnivalók a következők: ovuláció előtt hirtelen esik a testhőmérséklet, 24-48 órával utána pedig emelkedni kezd. A ciklus második felében néhány tized fokkal magasabb a testhőmérséklet, amely – amennyiben nem történt megtermékenyülés – a menstruáció előtt vagy annak első napján ismét visszaesik. (A hőmérőzést mindig reggel, közvetlenül ébredés után, még az ágyban fekve végezd!)

Ha azonnali, biztos eredményre vágysz

Ha túl körülményesnek érzed a fentebb bemutatott módszereket, még mindig dönthetsz a patikában kapható ovulációs tesztek mellett. Ezek használata pofonegyszerű: egy dobozban több tesztcsík is található, amelyekkel a vélhetően termékeny napokon kell kísérletezni. Egyetlen hátrányuk, hogy kizárólag az ovuláció bekövetkeztét mutatják, holott közvetlenül a peteérés előtt is termékeny – sőt akár termékenyebb – lehet az együttlét, mint alatta!

Jó, ha tudod

Bizonyos életmódbeli tényezők, káros szokások akár peteérési zavarokat is előidézhetnek, ezért aki babát szeretne, igyekezzen mielőbb megszabadulni azoktól a fránya plusz kilóktól vagy bármilyen, egészségromboló szenvedélyétől. A megfelelő életvitel – vagyis a súlykontroll, a változatos táplálkozás és a kielégítő fizikai aktivitás – segítségével gyakran a termékenység is visszanyerhető, ráadásul minden további beavatkozás nélkül. Érdemes megpróbálni!

Néhány tipp

  • Ahogyan erről már sokszor, sok helyen szó esett, az egészséges táplálkozás, az elegendő pihenés és a megfelelő mennyiségű testmozgás jó hatással van az egész szervezetre, így a termékenységet is pozitívan befolyásolja.
  • Lassíts! A tartós stresszt mindenképp kerülnöd kellene, ugyanis a folyamatos feszültség azt üzeni a női szervezetnek, hogy nincs ideje gyermekre.
  • Le a felesleges kilókkal! Köztudott, hogy a túlsúly negatívan befolyásolja a termékenységet nők és férfiak esetében egyaránt – ahogyan az is hátráltathatja a gólyát, ha a kelleténél kevesebbet mutat a mérleg.
  • Ha előbb nem sikerült, a babaprojekt idején mindenképp el kellene hagyni a káros szenvedélyeket – és itt ne csak az olyan nyilvánvaló dolgokra gondolj, mint például a dohányzás! A gyorséttermi ételek, a kóros nassolás vagy a túlzott koffeinfogyasztás (kávé, kóla) szintén idetartoznak.


forrás: https://www.babasmamas.hu/babat_szeretnek/

Novemberi akció

Béres Actival Kid Gumivitamin gumitabletta

50 db

2 490 Ft

49,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Baldivian® Night bevont tabletta

30 db

1 760 Ft

58,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

C-vitamin Béres 1000 mg filmtabletta

90 db

2 490 Ft

27,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® bevont tabletta

50 db

2 350 Ft

47 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Systane® Ultra nedvesítő szemcsepp

10 ml

2 610 Ft

261 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköz*

Exoderil® 10 mg/g krém

30 g

2 380 Ft

79,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 430 Ft

715 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Flebaven® 500 mg filmtabletta

60 db

3 420 Ft

57 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Bánó® -féle fokhagyma-galagonya-fagyöngy kapszula

100 db

3 360 Ft

33,6 Ft/db
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 900 Ft

19 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Rhinospray plus 1,265 mg/ml oldatos orrspray

10 ml

1 950 Ft

195 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ambroxol-Teva 3 mg/ml szirup szájfecskendővel

100 ml

1 640 Ft

16,4 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Corsodyl alkoholmentes szájöblögető oldat

300 ml

1 550 Ft

5,2 Ft/ml
Kozmetikum

Septolete® Extra 3 mg/1 mg szopogató tabletta

16 db

1 560 Ft

97,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 260 Ft

26,8 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Advil® Cold Rapid 200 mg/30 mg lágy kapszula

10 db

1 280 Ft

128 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

NiQuitin® Minitab 4 mg préselt szopogató tabletta

20 db

1 750 Ft

87,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Eurovit® Oliva-D Forte 3000NE kapszula

60 db

2 850 Ft

47,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Coldrex® citrom ízű por belsőleges oldathoz

14 db

2 120 Ft

151,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Lopedium® 2 mg kemény kapszula

30 db

1 800 Ft

60 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Rubophen® 500 mg tabletta

20 db

1 230 Ft

61,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

CalciTrio® filmtabletta

60 db

2 430 Ft

40,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2019. novemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el