Életmentő buborékok
Mivel a mikrobuborékok képesek arra, hogy a véráramban utazzanak, segítségükkel baleset esetén azonnal megállapítható, hogy van-e a betegnek belső vérzése, illetve, hogy mely szervek sérültek és hol keletkezett vérömleny.
A mentősök sima intravénás injekcióval juttathatják be a mikrobuborékokat a vénába, amelyek a vizsgálat után néhány perccel feloldódnak, és a gáz kilégzéssel távozik a szervezetből.
„Amikor befecskendezed ezeket a mikrobuborékokat, az olyan, mintha valaki felkapcsolná a villanyt a szívben” – mondta el Castle, aki a mikrobuborékok felhasználásával olyan ultrahangkészüléket kíván kifejleszteni, amely mindig ott lehet a mentőautóban, és segítségével a mentősök a helyszínen diagnosztizálhatják a beteget, ezzel akár életet is mentve. „Bárhol, ahol van véráramlás, ezek a mikrobuborékok utazni tudnak a véráramban” – teszi hozzá. „Ha valaki autóbalesetet szenvedett és belső vérzése van, azt így azonnal meg tudjuk állapítani, mint ahogyan azt is, hogy mely szervek sérültek és hol keletkezett vérömleny. Ezek a vizsgálatok rögtön a mentőautó megérkezése után elvégezhetők.”
Castle és a GE Global Research tudósainak egy csoportja már a következő lépésen gondolkodnak: azzal kísérleteznek, hogy a mikrobuborékokat olyan mini rakétákként alkalmaznák, amelyek gyógyszereket, antitesteket, sőt DNS-szállítmányokat juttatnának el a tumorokhoz, az elzáródott artériákhoz és egész szervekhez, például a májhoz is. Célba éréskor az orvosok megváltoztathatják az ultrahangkészülék akusztikus beállítását, és hanghullámokkal kipukkaszthatják a buborékokat. „Kidurrantod a buborékot, és a gyógyszer oda jut el, ahová szánod” – mondja Castle. „Így sokkal kisebb dózis kell a kemoterápiás szerből, és csökkenthetőek a mellékhatások is. Ez óriási lehetőségeket rejt a rákos betegek életminőségének javítása terén.”
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Az sem jó, ha túl sok van belőle és az sem, ha kevés
- Nyári hajproblémák és megelőzésük
- Köszméte, avagy a vitaminokban gazdag egres
- Tévhitek a napozásról és a naptejről
- Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés
- Törpemalacokat és kutyákat vizsgáltak az ELTE kutatói
- Miért rosszabbodnak a refluxos panaszok nyáron?
- Ezért igyunk fügefalevél-teát!
- Milyen betegségeket kaphatunk el az élővizekben vagy a strandon?
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!