Természetes módszerekkel a fejfájás ellen

Szerző: Szimpatika
Amerikában több mint 45 millió ember küzd rendszeres fejfájással, és körülbelül 28 millióra becsülik a migrénesek számát. Ez utóbbi állapot nagyon erős fájdalommal jár, többnyire a fej egyik oldalát érinti és erős fény vagy zaj hatására rosszabbodhat. Okozhatja hormonális változás, rossz étkezési vagy alvási szokások, kiszáradás, stressz, vagy akár időjárás-változás is.

Időszakosan segíthetnek bizonyos orvosságok (pl. aszpirin, ibuprofén, naproxen), de ezekkel óvatosan kell bánni, nehogy túl sokat vegyen be belőle a beteg. A fejfájás elűzése érdekében érdemes inkább az alább felsorolt természetes módszerek közül kipróbálni néhányat:

•  Kerüljük a monoszodium glutamátot (MSG) tartalmazó termékeket, mivel ez az összetevő – amely gyakran előfordul kínai vagy előrecsomagolt ételekben – az arra érzékenyeknél fejfájást okozhat.

•  Az aminokat és nitrátokat is ajánlatos kihagyni az étrendből. Aminok lehetnek a csokoládéban, a sajtokban, a heringben és a májban, nitrátok pedig előfordulhatnak egyes húsárukban, például a hot dogban, a szalonnában vagy a szalámiban.

•  A halolaj fogyasztása, amint azt egy vizsgálat során a Cincinnati Egyetem kutatói kimutatták, kifejezetten hasznos lehet a fejfájás csökkentésére.

•  Reszeljünk friss gyömbért az italunkba, használjuk fűszerként főzés során, vagy szopogassunk el egy-két gyömbéres cukorkát a nap folyamán, mert ez is csodákra képes.

•  A fejfájást gyakran izomgörcs okozza. Az állkapocsizmok ellazítására érdemes egy tollat venni a fogaink közé úgy, hogy nem harapunk rá erősen.

•  Az ülőmunkát végzőknek meg kell tanulniuk a helyes testtartást, hogy ne görnyedten üljenek egész nap.

•  A túl sok koffein ronthat a fejfájáson, kis mennyiség viszont jótékony hatású lehet.

•  Napi 200-400 gramm magnéziumot is érdemes fogyasztani. Mivel ennek inkább megelőző, mint gyógyító szerepe van, főleg a premenstruációs fejfájásoknál alkalmazható sikerrel. A veseproblémákkal küzdők azonban mindenképp beszéljenek háziorvosukkal, mielőtt magnéziumkúrába fognának.


Forrás: https://kertvarazsmagazin.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!