Ökotermeléssel az ökológiai egyensúly fenntartásáért?
Az ökögazdaságban a talajt egész évben növények fedik, így a talajerózió itt alacsonyabb, mint a hagyományos gazdaságban. Emellett az utóbbinál jobban segíti elő az ökögazdaság a flóra és fauna sokféleségét: a biológiailag megművelt területek rendszerint a növényi fajok nagyobb változatosságát mutatják a hagyományos földekkel összehasonlítva. Ezen kívül az ökogazdaságnak pozitív kihatása van a jótékony rovarokra és madarakra is.
Az üvegházhatást okozó széndioxid-kibocsátás a biológiai gazdálkodásban hektáronként alacsonyabb, mint hagyományos művelés esetén, és az ammóniakibocsátás terén is jobbnak bizonyult a biogazdaság. Ennek oka például a vásárolt hizlaló takarmányok korlátozott alkalmazása, az állatok alacsonyabb száma, továbbá az, hogy lemondanak az ásványi nitrogénműtrágyáról és a vegyi-szintetikus növényvédő szerekről, amelyek csak nagy energiafelhasználással állíthatók elő. Ebből következik, hogy az ökogazdaságban több energiát tudnak megspórolni. A biogazdálkodásban a nitrátkimosódás is alacsonyabb. A vegyi-szintetikus növényvédőszerek elkerülése a felszín alatti és a felszíni vizek tisztántartását is szolgálja. A fajnak megfelelő állattartás – optimális egészségvédelem mellett – az állatok egészségét támogatja. Az antibiotikumok alkalmazása szigorú korlátozások alá esik.
Az ökológiai gazdaság ráadásul messzemenőkig megfelel a fenntartható fejlődés modelljének: a fenntarthatóság azt jelenti, hogy a jelenlegi szükségleteinket anélkül elégíti ki, hogy a jövő generációk szükségleteinek kielégítését hátrányosan befolyásolná.
Ugyanakkor mindenképp megfontolandó az a tény, hogy a biotermékek iránti növekvő keresletet gyakran már nem hazai termékekkel fedezik. Környezetvédelmi szempontból optimális megoldás az ökológiai termelés összekapcsolása a regionális értékesítéssel, ez azonban nem megy minden esetben: vannak termékek, amelyeket csak nagyon messzi országokban termelnek. Ezért van az, hogy az ökológiailag előállított termékek nem feltétlenül jelentik a környezetet leginkább kímélő alternatívát: a hosszú szállítási útvonal, az ezzel járó energiafelhasználás és károsanyag-kibocsátás az előállítás módjától függetlenül rontják az ökológiai egyensúlyt.
Forrás https://impulsermagazin.com
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Az sem jó, ha túl sok van belőle és az sem, ha kevés
- Nyári hajproblémák és megelőzésük
- Köszméte, avagy a vitaminokban gazdag egres
- Tévhitek a napozásról és a naptejről
- Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés
- Törpemalacokat és kutyákat vizsgáltak az ELTE kutatói
- Miért rosszabbodnak a refluxos panaszok nyáron?
- Ezért igyunk fügefalevél-teát!
- Milyen betegségeket kaphatunk el az élővizekben vagy a strandon?
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!