Amit a méhen kívüli terhességről tudni kell

2013. 04. 19.
Szerző: Szimpatika
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A méhen kívüli terhesség egy olyan állapot, amelyet a gyermekre vágyó párok, a családtervezésre még nem készülő nők és a meddőségi programok résztvevői egyaránt szeretnének elkerülni. Szakértőnk, dr. Sávay Sándor, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet szülész-nőgyógyásza segítségével körbejártuk, hogy milyen okok állhatnak a méhen kívüli terhesség kialakulásának hátterében, milyen kockázatai vannak ennek az állapotnak, illetve hogyan lehet felismerni a tüneteket.

Melyek a méhen kívüli terhesség okai?

Méhen kívüli terhességről beszélünk, ha a megtermékenyített petesejt nem a méh üregében, hanem annak falában, a petevezetők bevezető szakaszában, vagy valahol a hasűrben, leggyakrabban a kürtökben ágyazódik be és indul fejlődésnek. Elöljáróban el kell mondanunk, hogy a méhen kívüli terhesség életveszélyes állapot, ugyanis a méhen belüli terhességgel azonos tünetek jelentkezése mellett a hasűri vérzés miatt nagyon súlyos következményei lehetnek.



A rendelkezésünkre álló adatok szerint vannak olyan tényezők, amelyek növelik az embrió méhen kívüli megtapadásának esélyét: leggyakoribbak ezek között a petevezető és a petefészek korábbi gyulladásos állapotai: ezek olyan változásokat hoznak létre, amelyek növelik a kockázatot. Ha az említett szerveken korábban valamilyen okból műtétet hajtottak végre, akkor az előbbiekhez hasonló reakciók állnak az állapot kialakulásának hátterében, és szintén nagyobb az esély a méhen kívüli terhesség kialakulására. A méh bizonyos elváltozásai, köztük a meglévő jóindulatú miómák, polipok is szerepet játszanak a méhen kívüli terhességek etiológiájában, valamint a már szült nők esetében a méhen belül alkalmazott fogamzásgátló eszközök (hurok) is növelik a kockázatot.

A terhességek hány százalékáról bizonyosodik be, hogy méhen kívül helyezkedik el a magzat?

Az összes terhesség tekintetében körülbelül 1% az előfordulási gyakorisága, de a diagnosztizált esetek száma a fejlettebb meghatározási módszerek, a kismedencei gyulladások, a reprodukciós technikák elterjedése miatt emelkedő tendenciát mutat. Gyakran előfordul, hogy a megtapadt és fejlődésnek indult méhen kívüli terhesség is spontán elhal, és esetenként az érintettek sem szereznek róla tudomást. Azonban a terhességi tesztek érzékenységének javulásával már egyre korábbi stádiumban kimutathatóak a méhen belüli és kívüli terhességek egyaránt. Érdekes módon kialakulása többek közt a fiatal nőknél gyakoribb, ahol a szervek még viszonylag éretlenek, bár ez nehezebben megfogható kategória; emellett a már korábbi méhen kívüli terhesség is növeli az esélyt a következő rendellenes helyen való megtapadásra.

Hol alakulhat ki a szervezetben méhen kívüli terhesség?

Leggyakrabban a petevezetőkben fordul elő, de a hasűrben bárhol képes megtapadni a fejlődő embrió, ugyanis a megtapadás képessége lehetővé teszi, hogy, hasonlattal élve, „mint forró fémgolyó belesüppedése a viaszba”, bárhol képes legyen beágyazódni, ahol a vérellátása biztosítva van. Tehát olyan helyeken is, ahol a szervezet nincs erre felkészülve. Összességében minden méhüregen kívüli hely ilyennek számít, és ezekben az esetekben egy idő után kontrollálhatatlan vérzés alakulhat ki, ami életveszélyes kockázatot jelent.

Ha a kürtökben korábban gyulladás volt, vagy más okok miatt a perisztaltikus tevékenység lelassul vagy károsodik, a bennük normális körülmények között tovahaladó megtermékenyített petesejt a petevezető falában megtapadhat, és ennek helyétől függően kimenetele lehet spontán felszívódás, esetleges kürtvetélés, vagy a legsúlyosabb esetben a kürt megrepedése, amely vérzéssel jár. Ettől függenek a kialakult panaszok, tünetek is. Ritkábban a petefészken vagy a has falán, beleken is létrejöhet, ennek diagnosztikája természetesen nehezebb.

Melyek a méhen kívüli terhesség tünetei?

Korábban már szó esett arról, hogy korai esetben, a klasszikus tünetek megjelenése előtt nagyon könnyen össze lehet téveszteni a méhen belüli terhességgel, ha nem történik speciális vizsgálat. Terhesség lévén az elvégzett terhességi teszt itt is pozitív, de a méhen kívüli terhesség esetében az erre utaló tünetek nagyon hamar és intenzív formában jelentkeznek, és ekkor sürgős kórházi ellátásra van szükség. Minden esetben gyanakodnunk kell, ha a terhességi teszt pozitivitása mellett vérzés jelentkezik, mely lehet barnás vérzés is, és derékfájással, esetleges ájulással jár együtt, valamint éles, erős, szúró alhasi fájdalom jelentkezik. Az utóbb említett faktorok már majdnem bizonyosan vérzés jelei lehetnek, így a lehető legrövidebb idő alatt el kell végezni a szükséges vizsgálatokat a terhesség hollétének tisztázására.

Milyen egyéb kockázatokkal jár a méhen kívüli terhesség?

Korábban, vagyis néhány évtizetede, a betegek nagy része súlyos, kivérzett állapotban, megrepedt petevezetőkkel került ellátásra. A diagnosztikai lehetőségek fejlődése által, vagyis a terhességi tesztek megfelelő érzékenysége és az ultrahangvizsgálat precizitása folytán mára megváltozott a tendencia, és sok esetben intakt, meglévő, nem megrepedt méhen kívüli terhességek kerülnek felismerésre. Így a terápiás lehetőségek is megváltoztak, lehetőséget biztosítva a kürtök megőrzésére.

Az életveszélyes állapotok esetében a sokk és a vérzés kialakulása mellett bizonyos esetekben a petevezető eltávolítására kényszerülünk, vagy a petevezető funkcionális károsodása lesz a következmény, ezért számolnunk kell a későbbiekben a megtermékenyülési képesség csökkenésével is. Bizonyos esetekben, ha sikerül is megőriznünk a kürtöt, az összenövések miatt nem lesz átjárható, mely szintén infertilitást, azaz meddőséget eredményez. Ez a későbbiekben hajlamosít gyulladásra is, illetve nagyobb az esély a másik vagy az ugyanazon oldali, újabb méhen kívüli terhesség kialakulására is.

Milyen megoldási lehetőségeket ismerünk?

Ebben a legjelentősebb szempont a korai felismerés, melyről már beszéltünk – ilyenkor a legtöbb esetben nem kényszerülünk a tubák (petevezető) eltávolítására, lehetőséget biztosítva a későbbi normális terhességek kialakakulására. A lehetőségek palettáján megjelenő endoszkópos betekintéssel pontosan megállapíthatjuk a terhesség elhelyezkedését, nagyságát, így konzervatív, megőrző terápiákra van kilátás, kezdve attól, hogy olyan gyógyszereket tudunk az érintett területre juttatni, amelyek a terhesség elhalásához vezetnek. Ennek eredményeként – szoros kórházi obszerváció mellett figyelve a folyamat kimenetelét – nem kényszerülünk a petevezető eltávolítására, illetve megnyithatjuk a tubát, kiüríthetjük a terhességet. Súlyosabb esetekben, ha a kürtterhesség megrepedt, sajnos csak a petevezető eltávolítása jöhet szóba.

A lombikbébi programok során a méhbe ültetik vissza az embriót. Mi az oka annak, hogy esetenként mégis méhen kívüli terhesség jön létre?

Esetenként valóban előfordulhat a méhen kívüli terhesség az embió transzferálása után. Felmerül a kérdés, hogyan jut az embrió a petevezetőbe, hiszen azáltal, hogy visszahelyezzük az embriót a méh űrjébe, nem halad át a petevezetőn. Ismert, hogy az IVF (In Vitro Fertilization, azaz a lombikbébiprogram) során a méhüregbe túl magasan vagy nagyobb erővel visszajuttatott embriók gyakrabban jutnak a petevezetőbe és implantálódnak az üregen kívül, de az ultrahang által vezérelt transzfer esetén pontosan meg tudjuk határozni a visszaültetés helyét, így csökkenthetjük a kockázatot. Fontos tényező lehet a méhen kívüli terhesség kialakulásának hátterében a méh izomműködése is. Ismert, hogy a méh bizonyos pumpafunkciót is ellát az izomműködés által, mely hormonálisan és idegrendszeri úton is szabályozott. Ezt a működést befolyásolhatják olyan elváltozások, mint miómák, méhfejlődési rendellenességek, endometriózis és egyéb hormonális zavarok, így valószínűleg ilyen okok is vezethetnek az IVF-et követő méhen kívüli terhességhez.

 

Forrás: www.versysclinics.com/ Dr. Sávay Sándor

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

»

Kvíz

Olvassa el a Szimpatika magazint és válaszoljon a kérdésekre!

»

Tematikus kvíz

Böngésszen a honlap cikkei között és válaszoljon a kérdésekre!

»

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

»

A nyitólapról ajánljuk

#KORONAVÍRUS

Májusi akció

Béres Porcerő FORTE filmtabletta

70 db

6 299 Ft

90 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Nurofen Rapid Forte 400 mg lágykapszula

30 db

3 199 Ft

106,6 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Amorolfin-Teva 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

3 499 Ft

1399,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Hepacontur tabletta

30 db

1 799 Ft

60 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Canephron bevont tabletta

60 db

3 399 Ft

56,7 Ft/db
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Salvequick vízálló sebtapasz

28 db

749 Ft

26,8 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Panthenol külsőleges spray

130 g

2 499 Ft

19,2 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Fenitstil 1 mg/g gél

50 g

2 399 Ft

48 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Magne B6 bevont tabletta

100 db

3 299 Ft

33 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Voltaren Emulgel Forte 20 mg/g gél

150 g

4 599 Ft

30,7 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

SYSTANE® Ultra nedvesítő szemcsepp

10 ml

2 699 Ft

269,9 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszköz*

Parma Korai Terhességi teszt

1 db

649 Ft

649 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Nicorette® Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott oldatos spray

13,2 ml

4 188 Ft

318,1 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

NeoMagnizum izom magnézium tabletta

50 db

2 199 Ft

44 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Flamborin® 500 mg tabletta

20 db

949 Ft

47,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Lopedium 2 mg kemény kapszula

20 db

1 449 Ft

72,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nagy Svédcsepp Naturland
oldat

500 ml

2 099 Ft

4,2 Ft/ml
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

LenaVit Mesemaci gumivitamin narancs-málna-áfonya ízekben

60 db

2 199 Ft

36,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 149 Ft

24,4 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Advil Ultra Forte lágy kapszula

16 db

2 249 Ft

140,6 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Gynoxin 200 mg lágy hüvelykapszula

3 db

2 199 Ft

733 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Panangin® Forte 316 mg/280 mg filmtabletta

60 db

2 499 Ft

41,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

LenaVit C1000+Cink+D3 1000 mg C-vitamin + 10 mg szerves cink + 2000 NE D3-vitamin + 60 mg csipkebogyó

60 db

2 149 Ft

35,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
*** Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2021. májusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el