Az ejakulációs zavarokról
2007. 12. 15.
Az ejakuláció normális körülmények között a hüvelybe történő behatolás után következik be, és lehetőséget biztosít a pároknak, hogy az aktust mindkét fél számára megfelelő időhatárok között végezzék. A folyamat azonban károsodhat, méghozzá többféleképpen is.
Az egyik efféle zavar a magömlés hiánya, az úgynevezett anejakuláció. Gyakran a megnyúlt közösülési idő ellenére sem következik be a magömlés. Elmaradhat az orgazmus, illetve az éjszakai spontán magömlések sem jelentkeznek. Általában pszichés okokra vezethető vissza. Az ejakuláció elmaradása az orgazmus változatlan megtartása mellett súlyos diabeteszes neuropathiában, vagy a kismedencei idegrostok egyéb károsodásainak következtében alakulhat ki.
Késleltetett vagy gyengült ejakulációról beszélünk, ha a férfiak képtelenek a hüvelybe való bevezetés után a megömlés elérésére. Ez a diszfunkció általában pszichés okokra vezethető vissza, akárcsak a korai magömlés (ejaculatio praecox), amikor a magömlés a hüvelybe való behatolás előtt, vagy azzal gyakorlatilag egy időben következik be. Kialakulásának pontos mechanizmusa ma sem ismert. Nehezen kezelhető probléma, amely miatt párkapcsolatok mehetnek tönkre, hiszen a férfi nem képes hüvelyi orgazmushoz segíteni partnerét.
Ritkább probléma a visszafelé vagy befelé történő magömlés (retrográd ejakuláció), amikor is az ondó a húgycsövön keresztül nem a külvilág vagy a hüvely felé távozik, hanem visszafelé, a húgyhólyagba ürül. A befelé történő magömlés oka a hólyagnyak záróizmainak nem megfelelő működése. A hólyagnyak működésének gyengülésében számos ok játszhat szerepet: urológiai műtétek, egyéb kismedencei vagy gerincműtétek, a magas vérnyomás kezelésére szolgáló néhány gyógyszer, fejlődési rendellenességek vagy a cukorbetegek neuropáthiája. A prosztata megnagyobbodása miatt végzett beavatkozások után is gyakran alakulhat ki retrográd ejakuláció. Az ejakulációval párhuzamosan lezajló orgazmus zavartalan, ennek ellenére az „eredmény” (ondó) elmaradása komoly pszichés problémák forrása lehet.
A fenti problémák mindenképpen szakember segítségét igénylik, ne szégyelljünk velük orvoshoz fordulni!

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!