Szimpatika – Kütyüfüggőség – Anyaszemmel

Tudom, hogy a mai világban szinte lehetetlen kérés, hogy ne folyton a telefonjukat nyomkodják, vagy szakadjanak már végre el a képernyőtől, de nekem szükségem van a gyerekeimre „tiszta” fejjel.


Néha olyan szombat estére vágyom, amikor társasjátékozunk, kártyázunk, hiszen a négy nagy gyerekkel ezeket már remekül lehet. Persze én igazából nem panaszkodhatok, mert nálunk nincs semmilyen nyomkodós játékkonzol, a számítógép-használat szabályokhoz van kötve, a tévét sem mindennap kapcsoljuk be, és csak a két legnagyobb gyereknek van saját mobiltelefonja. Mégis kiborultam a minap, amikor egy hétvégi délután az a kép fogadott, amikor kinéztem a konyhából, hogy mind a hat gyermeket valamilyen „készülék” tartja rabul. Bori bőszen gépelt a laptopján (gondolom, egyszerre hatfelé kellett válaszolni, és másodpercenként like-ot nyomni), Ádám a saját telefonján, Gergő Borién, Bence pedig az enyémen játszott (nem is tudtam, hogy játék is van rajta), és ordítottak, ha valami sikerült. Dávid fiam a számítógép előtt kezdte magát felhergelni, kiabált és csapkodott, mert neki viszont nem sikerült valami. Réka baba a többieket utánozva egy játék laptopot nyomogatott, és kurjongatott hozzá. Itt betelt a pohár: mindenki nagy bánatára befejezettnek nyilvánítottam a „kütyüzést”, és újra szigorítottam a szabályokon, mert nem így képzeltem a hétvégi engedélyezett játékidőt.

Az új rend az lett, hogy a gépen felváltva játszanak, mindenki egyenlő ideig, és tulajdonképpen együtt; Bori konkrét időpontokban mehet föl a facebookra, és Rékának is jár egy-két Bogyó és Babóca epizód a tesói ölében. Esti időpontban megpróbáljuk kerülni legalább a kicsiknél még a tévét is, mert sokkal nyugodtabbak, ha nincs vibrálás, és szívesebben hallgatják a mesét könyvből vagy fejből, a saját ágyukban. A nagyoknak is jót tenne, ha inkább olvasnának minden este, de tudom, hogy annak is örülhetek, hogy néha tényleg ez van. Tudom, hogy nem lehet elvonulni a világ végére, de olyan jó lenne néha, ha áramszünet lenne órákon át, és nem működnének a telefonok sem! Ezért már most keresem azt a szegletét az országnak, ahol nincs térerő: oda megyünk nyaralni a gyerekekkel, persze bicajjal és sátorral, hogy még véletlenül se tudjuk tölteni a „kütyüket”...