Ami megkeseríti az életet: a pattanás

2010. 09. 19.
Szerző: Szimpatika
A kamaszok legfőbb ellensége, a kozmetikai ipar egyik nagy üzlete. Évente dollármilliókat adnak ki a pattanás elleni lemosókra, krémekre és ecsetelőkre az emberek. Igaz, hogy a sok csoki okozza? Vagy inkább a hormonok a ludasak a dologban?
A pattanás (akné) a bőr gyulladásos betegsége, amelyet a bőr pórusainak eltömődése következtében kialakuló felületes bőrelváltozások jellemeznek. Az akné a bőr faggyúmirigyeinek rendellenessége, ami a pórusok eltömődését és a pattanásoknak vagy mitesszereknek nevezett bőrelváltozások megjelenését eredményezi.

Az akné általában az arcon, a nyakon, a mellkason és a vállakon jelentkezik, és bár nem jelent komoly fenyegetést az egészségre, súlyos formája torzulások, maradandó hegek kialakulásához vezethet, melyek igen zavaróak az elváltozásban szenvedők számára.

A pattanásos bőr a serdülőkorú fiúknál a leggyakoribb, de mindkét nemben, minden életkorban előfordul, kialakulásának hajlama ugyanis örökletes. Az elváltozás általában pubertáskorban kezdődik, és sok évig fennállhat. Különböző súlyosságú akné négy tinédzser közül háromnál előfordul. A pattanások kialakulásának egészen pontos oka nem ismert, de az egyik fontos tényező az emelkedő hormonszint. Az androgéneknek nevezett férfi nemi hormonok szintje a pubertás alatt mind a fiúkban, mind pedig a lányokban megemelkedik, és ez a faggyúmirigyeket megnagyobbodásra és több faggyú termelésére serkenti. Egy másik ok az örökletesség vagy genetika.

A téves hiedelmekkel ellentétben tehát az aknét nem a piszok, a maszturbáció vagy más tevékenységek okozzák, de az arcra kerülő kosz és olaj tényleg súlyosbíthatja az elváltozásokat olyan tényezők mellett, mint a hormonális változások (menstruációs ciklus, terhesség, fogamzásgátló tabletták használata), a szélsőséges idojárási viszonyok vagy a szimpla hétköznapi stressz. A hajlam akár a korai 40-es évekig is fennállhat.

Bár az aknét nem lehet megelőzni, a körültekintő bőrtisztítás mindenképpen sokat segíthet a hatások csökkentésében. A zsíros kozmetikumok megváltoztathatják a tüszők sejtjeit és összetapaszthatják azokat. A bőr dörzsöléséből, vagy az azon való támaszkodásból eredő súrlódás, illetve a különböző védősisakok, hátizsákok, szűk ingnyakak nyomása hozzájárulhat az elváltozások kialakulásához vagy súlyosbíthatja azt.

A környezetből származó irritáló anyagok, a problémás területek nyomkodása, piszkálása és a bőr durva dörzsölése is csak rontja a tüneteket. Ne várja meg, míg a tünetek rosszabbodnak, vagy esetleg fertőzés alakul ki, hanem minél előbb forduljon orvoshoz, aki segít megszüntetni, vagy legalább csökkenteni a panaszokat.

A kezelés legfontosabb célja a hegek kialakulásának megelőzése, de további cél a fájdalmas elváltozások számának csökkentése és a betegség által okozott pszichológiai stressz és szégyenérzet minimalizálása. Mindez általában gyógyszeres kezeléssel történik.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!