Amikor a hangulatzavar betegség: a mániás depresszió

Vajon miféle öröklött vagy szerzett kórról van szó, amit leginkább a család, a közvetlen környezet vesz észre az érintetten, és szakorvos is gyakran csak akkor diagnosztizálja, mikor már jó néhány év eltelt ebben a különös, labilis állapotban?

Bitter István egyetemi tanár, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika igazgatója egyre többször találkozik a bipoláris zavarként jegyzett betegséggel, amelyet a köznyelv mániás depresszióként emleget. Ahogy elmondja, a világon legalább százmillió embert érint, Magyarországon a lakosság egy százalékát, vagyis minden századik embertársunkat. De ez a szám csak a már regisztrált, „felfedezett”, diagnosztizált betegekre vonatkozik – a valóságban ennél jóval többen szenvednek tőle.

Talán kevés szó esik róla, bár depresszióról sokan panaszkodnak – gyakran az egész magyarságot depressziós népként emlegetik –, a mániás depresszió viszont mintha csak kuriózumként jelenne meg a köztudatban. „Ennek több oka is lehet” – mondja Bitter professzor. „Valójában egy meglehetősen nehezen diagnosztizálható kórról van szó, amely sokszor megtévesztő tüneteket produkál, ezért jó ideig csak hangulatzavarként, hangulatingadozásként tartják számon.”

„Művészbetegségként” is emlegetik, mert írók, festők, és más alkotóművészek körében gyakrabban fordul elő, és a megfigyelések szerint inkább a kedvezőbb szociális körülmények között élőket sújtja. „Ennek ugyan nincsen tudományos magyarázata, hiszen a mai orvosi álláspont szerint részben genetikai eredetű, részben környezeti hatások – erős stressz, váratlan trauma – váltják ki. A családok gyakran sokáig igyekeznek titkolni, nehogy negatív bélyeg kerüljön családtagjukra, hozzátartozójukra” – tette hozzá a professzor.

Vannak ennek a mentális betegségnek olyan nyilvánvaló, laikus által is felismerhető jelei, amikor legalábbis gyanakodni kell, hogy a hozzánk közel álló, velünk együtt élő személy körül valami nincs rendben. A folyamat általában depresszióval kezdődik, ami akár néhány hónapig is eltarthat, majd a mély depresszió átvált a mániás szakaszba, amit feldobottság, határtalan jókedv, túlpörgés, túlfűtöttség kísér.

Ez így csak nagy általánosságban megfogalmazott diagnózis, a valóságban sokkal árnyaltabban, „személyre szabottan” jelentkezik ez a betegség, ami nőket és férfiakat körülbelül egyforma arányban érint, de míg a nőknél a depresszió dominál, a férfiaknál inkább a mániás tünetek kerülnek előtérbe. A hangulatváltozások fázisainak gyakorisága és erőssége szerint megkülönböztethetők súlyosabb és kevésbé súlyos esetek. A két fő irány, a depresszió és mánia, tehát a két véglet között rendkívül változatos lehet a kórkép, és akár naponta is változhat. A betegség általában a pubertáskorban kezdődik, és sok esetben 8-10 év is eltelik, mire a pontos kórképet felállítják, és megkezdődik a szükséges terápia.

A professzor rámutatott arra, hogy a „fent és lent” állapot egyénenként más és más. „Hangsúlyozni kell, hogy nem csupán jó- és és rosszkedvről van szó, hanem amíg a mániás szakaszt egy úgymond kritikátlan viselkedés jellemzi – gyakran agresszivitás, önbizalomvesztés, indokolatlan költekezés, vásárlási láz –, addig a depressziós időszak mély lehangoltsággal jár, bűntudattal, döntésképtelenséggel, és sajnos sokszor az öngyilkosság gondolatával. Minden tizedik mániás depressziós megkísérel öngyilkosságot.”

A szakember szerint ez a pszichiátriai betegség kezelhető, kordában tartható. „Krónikus betegségről van szó, ami azt jelenti, hogy kezelhető, de nem gyógyítható. Bár létezik igen hatékony gyógyszere: az e célra az orvosi protokollban általánosan elfogadott és alkalmazott lítium, amely 70 százalékban csökkenti a hangulatváltozások gyakoriságát, és ez igen fontos szempont. Mostanában bizonyos görcsoldó szereket is alkalmaznak, jó eredménnyel. Pszichoterápiás eszközökkel, a család és a környezet aktív szerepvállalásával, a környezet elfogadó és támogató magatartásával lehet valódi eredményeket elérni ezeknél a betegeknél.”

Könyvek is megjelentek az utóbbi időben erről a pszichiátriai betegségről. Vámos Miklós írása édesanyja mániás depressziós korszakait eleveníti fel, a külső szemlélőn messze túlmutató precizitással: mint közeli hozzátartozó, a szerző szenvedő alanyként szerepel az olvasmányként is remek alkotásban. Rados Virág pedig a saját mániás depressziójának történetét írja le, hitelesen, őszintén, megdöbbentő alapossággal jellemezve azt az érzelmi ringlispílt, amiből kiszállni nincs mód, de benne, vele együtt élni lehet: segítséggel, akaraterővel, a teljes élet igényével.

Ezek a művek azért rendkívül értékesek és érdekesek, mert nem orvosi szaknyelven tárják elénk e különös pszichiátriai kór részleteit, hanem a megkérdőjelezhetetlen hitelesség birtokában adnak kórtörténetet róla, gyakran a humor, az önirónia eszközeit is felhasználva, bemutatva, hogyan lehet élni egy zsákutcában, ha már kijutni belőle nincs is mód.

(forrás: MTI )